Saturday, 25 February 2017

EPILÓGUS

Hiii,
Ah, epilógus, wow. OH, mielőtt elfelejtem megint. Ugyebár a sztorit egy dalon építettem fel, ami azt illeti, az egész minden ezen a dalon alapozódott. A kép alatt linkelem majd a dalt, hogy ne spoilerezzem el az egész sztorit azoknak, akik még nem olvasták. ^^ Ha rákattintotok az "epilógus" szóra, rögtön oda visz. Erm, azt hiszem ez volt az utolsó sztorim, legalábbis egy időre, amit bloggeren teszek közzé. Természetesen még ott van Cora és Harry története, Sugar, mely ezen a webhelyen van közzétéve, és itt is lesz befejezve, de úgy döntöttem, hogy legújabb történetem, melynek címe is változott, Wattpadon lesz. Ha tovább szeretnétek követni a történeteimet, ott megtalálhatjátok majd, a username melyen rám kereshettek: @hesasnowflake illetve a csoportban is megtaláltok, mely oldalt linkelve van.

♦ Stubborn ♦

Mivel valószínűleg nem csinálok külön posztot, mint utószó meg miegyebek, szeretném most megköszönni a sok-sok szeretet, melyet efelé a sztori felé mutattatok. Nagyon megszerettem volna valósítani ezt a történetet, és hogy voltak rá vevők, még jobbá tette az egészet. Úgy érzem, hogy jól megírtam, néhány rész igazán elnyerte a tetszésem, de itt-ott lehetett volna jobb is. A visszajelzésekből ítélve, nektek tetszett és ennek nagyon örülök! Köszönöm az összes kommentet, pipát, feliratkozót na meg oldalmegjelenítést, hiszen mindvégig ösztönöztek arra, hogy kitegyem a részeket. :) Remélem, hogy velem tartotok majd Wattpadon is és még egyszer utoljára ezen a blogon:

Jó olvasást, xoxo -B


EPILÓGUS

Az élet kiszámíthatatlan és ezt a leghosszabb ideig nem igazán fogtam fel. Talán éppen ezért volt furcsa, mikor olyan utakra tévedtem, melyek tele voltak bukkanókkal és másmilyen akadályokkal. Sosem adtam fel egyszerűen semmit, a versenyszellem aktívan éltetett, noha hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt-ott nem akadtam el.

Például mikor a lány, akibe hosszú idők után végre beleszerettem – vagyis akkor azt hittem, hogy szerelmet éreztem – bevallotta, hogy ő nem érzett úgy, mint én. A napon mikor kitálalt erősnek mutattam magam és nem engedtem, hogy a szívfájdalmam eluralkodjon rajtam. Azonban az este folyamán eleresztettem egy-két könnycseppet, míg a legjobb haverjaimnak kiöntöttem a szívem. Nem hazudtam Quinnek, egy pillanatig sem volt bennem ez a szándék, azonban nem akartam összetörni őt.

A lehető legjobb módon akartam reagálni a helyzetre, és a mai napig, három év elteltével, még mindig úgy gondolom, hogy jól cselekedtem.

Engedtem neki, hogy elmesélje miként találkozott akkori szerelmével és rögvest utána el is mondta, hogy mióta találkozott velem azon töprengett, hogy vajon sikerülni fog-e neki erősebb érzéseket táplálnia felém vagy sem. Úgy mondd kísérletezett velem és Jessel is, a lánnyal, akit végül választott, mert a jó döntést szerette volna megtenni, de semmiképpen nem akarta egyikünket sem lódítani.

A barátságunk erősebb és szorosabb volt bárminél, a mai napig kapcsolatban vagyunk egymással, és ha nem is hetente, de kéthetente legalább egyszer együtt ebédelünk vagy töltjük az egész napot. Mikor hogy van időnk. Ebből kifolyólag volt esélyem találkozni Jessel is, aki tökéletes párt alkot Quinnel. Ő minden, amire a legjobb barátnőmnek szüksége van, és valaha lehet is így csak is boldogságot és a legjobbakat tudtam kívánni nekik.

Quinn egy olyan élmény volt számomra, mely láttatni engedte, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan. Nem csak azért, mert a mi kapcsolatunk máshogy végződött, mint azt eleinte gondoltam, hanem mert ha ő nem lett és lenne még mindig az életem része, talán nem találkoztam volna jelenlegi barátnőmmel olyan egyszerűen, mint ahogy az történt.

Lia maga volt a tökéletesség – az én szemeimben legalábbis. Ében fekete haja minden alkalommal levendulától illatozott, mogyoróbarna szemei tele voltak szeretettel és boldogsággal akármikor rám pillantott és barna bőre mely mennyeien puha volt és selymes minden alkalommal elérte, hogy egy ici-picit irigykedjek rá.

Keverék volt – a családja nagy része Mexikóból származott a maradék meg Spanyolországból. Rengetegen voltak, az új kultúra és háttér teljesen lesokkolt persze a legjobb értelemben, mikor tavaly hazavitt bemutatni mindenkinek. Úgy fogadtak, mint egy rég nem látott családtagot és emiatt nagyon hálás voltam, a szerelmem a lány felé pedig egyre csak nőtt és nem tűnt úgy, hogy valaha is meg fog állni. Na, nem mintha szerettem volna, hogy megtörténjen.

Szóval igen, sokkal jobban átláttam, hogy mennyire kiszámíthatatlan volt az élet, de mind ez nem ment volna a legjobb barátnőm, Quinn Aria Jones, nélkül. Örökké hálás leszek neki és ezt nap, mint nap a tőlem telhető legjobban a tudtára is adom.


THE END

Saturday, 18 February 2017

TIZEDIK RÉSZ

Hiii,
Goddamnn. Minden kiderül ebben a részben, és nem tudom, hogy miként érezzem magam. Mármint, szerintem jó lett a rész, de lehetett volna jobb is? Fogalmam nincs. Mindenképpen mondjátok, hogy mit gondoltok a részről, akár a komikban vagy a csoportban a poszt alatt, mivel szeretném tudni, hogy mit gondoltok az egész helyzetről. Persze még lesz egy epilógus, ahol majd bővebben kifejthetitek a véleményeiteket, ha ez alatt a rész alatt nem teszitek meg, szóval annyira azért ne feledkezzetek meg Quinnékről. :) Aspyn & Harry történetéről majd az epilógusos posztnál lesz szó, még ki kell találnom egy-két dolgot ami azt a sztorit illeti, de jelenleg még itt van ez az utolsó rész. ^^ 

Jó olvasást, xoxo -B


♦ TIZEDIK FEJEZET ♦

A mai nap nyugalmasan indult, az ágyamban feküdtem egy szál bokszerben, a takaró a nyakamig volt húzva és az ölemben volt a laptopom melyen az egyik nem rég megjelent film ment. Nem igazán érdekelt, mindinkább a telefonom képernyőjét nyomogattam amint Liammel és Niallel beszélgettem. Egy újabb partiról volt szó ahova nekem nem volt sok kedvem elmenni, úgy éreztem, hogy kezdek lebetegedni, pedig nem voltam olyan beteges. Ha évente egyszer megfáztam, akkor mondhattam, hogy nem voltam jól. Azonban amint ott feküdtem éreztem, hogy a torkom kapart és viszketett meg a nyelés sem ment egyszerűen.

Nyöszörögve fordultam az oldalamra miután lecsuktam a gépemet és az arcom elé helyeztem a telefonom. Elpanaszkodtam a barátaimnak, hogy miért nem fogok elmenni velük bulizni ma este aztán eldöntöttem, hogy felhívom anyut. Minden alkalommal mikor beteg voltam ő vigyázott rám meg kúrált ki szóval tudtam, hogy lesz valami megoldása vagy tippje az akkori állapotomra is.
- Szia, anya – suttogtam mikor felvette a telefont. Miután visszaköszönt, neki is elmondtam, hogy mi volt a helyzet velem, és hogy mit kellene csinálnom. Túl gyengének éreztem magam.
- Az orvos valószínűleg csak paracetamolt írna fel, szóval jól tetted, hogy nem mentél el. Lázad van?
- Nem tudom, nem mértem – válaszoltam aztán köhintettem egyet – Lehet, el kellene mennem, fürdeni.
- Persze, ez jó ötlet. Segíteni fog az orrod kitisztításában. Van nálad orrspray?
- Nem tudom, lehet, hogy már nem jó – nevettem el magam keservesen. Lehunytam a szemeim amint az ágyamon szenvedtem. Csak nekem lehetett akkora szerencsém, hogy nyár végén lebetegedjek.
- Akkor kapd össze magad és látogass el a patikába, mikor jobban érzed magad. Ha eldugul, az orrod aztán szívni kezded, tudod, hogy a füledre megy, majd aztán a kórházba kötsz ki.
- Ugh – morogtam amint a hátamra fordultam – Minden oké otthon? – kérdeztem, elterelve a témát magamról. Anya hangja nem volt olyan, mint általában, az a kis csilingelés valahogy nem volt teljesen ott és ez megzavart. Lehet, hogy csak fáradt volt, de muszáj volt rákérdeznem.
- Eh, fogjuk rá – nevette el magát erőltetetten. Hirtelen felültem az ágyban amint szinte éreztem, hogy az a „fogjuk rá” nem volt semmiség – Nézd, nem akarom, hogy kiakadj, rendben?
- Anya, mi történt? – kérdeztem feszülten, a szemöldökeim összecsúsztak és a homlokom ráncba szaladt.
- Robin… nos, Robin éjjel felkelt, hogy szédült és izzadt, azt hittem, hogy csak beteg lesz.
- Anya, ne húzd a történetet – beszéltem egyre erőteljesebben. Az ujjaim remegni kezdtek és a bal kezemet a számhoz emelve, rágni kezdtem a körmömet.
- Egyre csak gyengült és azt mondta, hogy nem érezte jól magát, így végül a kórházba jöttünk. Kiderült, hogy majdnem szívrohamot kapott, így jelenleg is itt vagyunk. Hetvenkét órán keresztül bent tartják megfigyelés alatt.
- Anya, miért nem hívtál azonnal? Te jó ég, minden rendben van? – a hajamba túrtam aztán feltéptem a takarót magamról és a szekrényem fele indultam – Melyik kórházban vagytok?
- Harry, minden rendben, ne aggódj – próbált meg lenyugtatni anya, azonban nem sokra ment vele. Ki tudna nyugodt maradni egy ilyen szituációban? – Nem kell idejönnöd, nem lennél képes ép ésszel vezetni és hidd el, nincs szükségem arra, hogy a fiam is kórházba kerüljön.
- Akkor még is mit csináljak? Üljek egy helybe? – kérdeztem irritáltan amint megálltam a tetteimben és ledobtam a farmerom a földre.
- Maradj otthon és törekedj azon, hogy jobban legyél – mondta magabiztosan, noha nem lekezelően – Ha történik valami vagy mondanak valamit az orvosok, üzenek majd és hívlak.
- Gemma tud róla? – kérdeztem teljesen mellőzve, amit mondott. Visszarogytam az ágyra aztán egy sóhaj hagyta el a számat. Lehetett volna a mai nap rosszabb?
- Még nem hívtam fel, New Yorkban hajnali négy óra van, nem akarom felkelteni.
- Oh, igaz – esett le a szituáció. Furcsa volt, hogy a nővérem megint Amerikában volt, de ugyanakkor nem is, hiszen ott dolgozott apuval és csak azért jött haza múlthéten, hogy el tudjon köszönni az unokatesónktól mielőtt elment Ausztráliába.


A beszélgetésünk nem tartott sokáig, ugyanis orvosok mentek be a kórterembe szóval anya inkább letette a telefont. Nem volt vele bajom, amúgy sem volt nagyon sok erőm tartani a készüléket és fenn tartani egy társalgást. Eldöntöttem, hogy megpróbálok visszaaludni, hátha az majd segít egy kicsit az állapotomon azonban amint betakaróztam hallottam amint csöngettek. Gondoltam úgy teszek, mintha nem lenne itthon senki, azonban még tíz perc elteltével sem hagytak magamra. Morogva csaptam fel a takarót aztán nyúltam a köntösömért melyet magamra kaptam aztán összekötöttem magam előtt. Kicsit megszédültem amint a lépcsőn szambáztam lefele így a korlát után kaptam aztán lehunytam a szemeim, de ez csak rosszabbá tette. Halk szitkozódások csúsztak ki az ajkaim közül, míg elértem a bejárati ajtóhoz aztán mikor kitártam azt, Quinn aggódó tekintetével találtam szembe magam.
- Helló, gyere beljebb – köszöntöttem a lányt amint félreálltam az útból és közben megtámaszkodtam a nyílászárón, hogy addig is meg tudjak állni két lábon – Mi járatban?
- Um, üzentem mielőtt ide jöttem – mondta csendesen – Nem nézel ki túl jól mellesleg.
- Igen? – lepődtem meg – Bocsánat, a fejfájásom miatt nem igazán akartam semmilyen elektronikus bizgentyűt bámulni. A filmemet is abba kellett hagyjam, mert képtelen voltam rá figyelni.
-  Visszajöhetek később, ha aludni készültél – jegyezte meg amint a szemeit végig futtatta a köntösbe bújtatott testemen. Őszintén nem érdekelt, hogy elmegy-e vagy marad, a gondolataim csak a szédülés körül forogtak, de ugyanakkor innom is kellett.
- Nyugodtan maradj – böktem ki végül – Mi újság? Pár napja nem láttalak.
- Um, igen, közbe jöttek dolgok és mentálisan sem voltam egy jó helyen szóval kellett a magány.
- Hogy érted, hogy mentálisan nem voltál jó helyen? Történt valami?
- A saját problémáim összekeveredtek a szüleim gondjaival, tudod, a válás meg minden. Túl soknak bizonyult, tekintve hogy mennyire magamba fordulok már akkor, ha csak a saját életemmel kell foglalkoznom. Nem egyszerű.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdeztem összevont szemöldökkel, míg a kanapéra ültem törökülésbe.
- Ezért jöttem át lényegében – sóhajtott fel amint maga alá húzta a lábait a fotelben és megvált a mellényétől. Mesésen festett mellesleg. Nem volt rajta semmi flancos, egy pár fekete leggings, fehér felső meg fehér Converse melyet az előbb vett le illetve a mellény amitől szintén nem rég vált meg. A haja le volt fonva két oldalt, az arcán szinte semmi smink nem volt. Legalábbis nekem úgy tűnt.
- Oh, nos, akkor had halljam, mi a helyzet?!
- Azt hiszem, kezdem a családos dologgal – válaszul bólintottam, míg ő vett egy mély levegőt aztán belekezdett – Anya és apa kapcsolata romlott. Már akkor sem volt a legjobb, amikor meséltem neked róluk, azonban most már együtt sem laknak. Anya kiköltözött, apa meg maradt otthon, a válás még mindig nem lett lefixálva, mert anya nem írta még alá a papírokat, holott ő volt az, aki minden áron el akart válni.
- Mi lesz akkor? Apukád tovább akar lépni, nem? Ő szeretne válni, igaz?
- Nem volt más választása az elején, mostanra viszont ő is ezt látja a legjobb döntésnek. Olyan, mintha fordult volna a kocka. Anya ellene van apa meg mindenképpen véget szeretne már vetni ennek az egésznek. Nekem személy szerint már elegem van, a stressz, amit ez az egész szituáció kreált csak felesleges súly a vállamon. Azt sem tudom, hogy én ki vagyok, vagy mit csinálok magammal az életemet meg sem említve. Semmi kedvem nincs egy ruha boltba dolgozni többé.
- Gyere ide – mondtam percekkel később, a hangom csendes volt és lágy, közel sem parancsoló. Felemeltem az egyik karom mely alá Quinn becsúszott aztán a mellkasomra hajtotta a fejét. Felsóhajtottam amint köré tekertem a karjaim és az állam a fején támasztottam meg. Remélem, nem kapja majd el tőlem a betegséget – Minden rendben lesz, oké? Mindennek meg lesz a sajátos helye. Tudom, hogy most úgy tűnik, hogy minden a feje tetején áll és egyszerűen nem találod a kiutat, de én itt vagyok és segítek. Bármire szükséged van, akármikor, tudod, hol találsz engem.
- Nem támaszkodhatok rád egész életemben, Harry – a hangja legyőzöttnek tűnt, olyan volt, mintha feladta volna a harcot, melyet nem is kellett volna űznie. Quinn különleges volt, mindenből a legjobbat és csak is a legjobbat érdemelte volna így nem is értettem, hogy miért büntette őt így az élet.
- De igen, Quinn. Rám támaszkodhatsz. Addig, ameddig szeretnél és akkor, amikor szeretnél. Mert tudod mit? Eszméletlenül sokat jelentesz nekem és a gondolata annak, hogy valaha is szomorú voltál, teljesen összezúzza a szívem! – jelentettem ki őszintén, magabiztosan és teljesen úgy, mint akinek elment a józan esze. Arra fogtam, hogy a betegségem váltotta ki belőlem ezt a nagy igazságmondást, de ugyanakkor tudtam, hogy már egy ideje meg akartam vele osztani, hogy miként éreztem iránta. Tudnia kellett, hogy tetszett és hogy oltári nagy volt a lehetősége annak, szerelmes voltam belé.
- Harry, kérlek – sóhajtott fel tehetetlenül, a szavaimnak valószínűleg nagy súlya lehetett – Garantálom, hogy az érzéseid el fognak múlni abban a pillanatban, hogy elmondom amit akarok. Amit már a barátságunk elején el kellett volna mondanom.
- Quinn, hallgass ide, kérlek. És jól figyelj – mondtam neki amint eltoltam őt a mellkasomtól. A torkom kapart egy picit és a tüdőm összeszűkült amint a szám elé téve a kezemet köhögtem egyet. Most komolyan szerelmet készültem vallani egy szál köntösben mely alatt egy bokszer volt, betegen? Nagyon úgy tűnt – Mióta találkoztunk, képtelen vagyok kiverni téged a fejemből. Minden idő, amit együtt töltöttünk a legjobb volt és nap, mint nap alig vártam, hogy végre megint láthassalak. Mikor közelebb kerültünk egymáshoz én voltam a legboldogabb, de rettegtem is, mert nem tudtam, hogy te kényelmesen érezted-e magad vagy sem. Mikor kezdtél felmelegedni hozzám és egyre nyitottabb lettél madarakat lehetett volna velem fogatni és tudtam, hogy kezdtem elérni, amit az első naptól szerettem volna. Szerettem volna, ha megnyílsz nekem és elérhetem, hogy magabiztos legyél, hogy visszanyerd a régi éned, noha fogalmam nincs, hogy az milyen volt. Látva hogy mekkora lépést tettél meg azóta, hogy találkoztunk, azt hiszem sikerült teljesítenem, amit szerettem volna. Viszont arra nem gondoltam vagy számítottam, hogy útközben majd beléd szeretek.
- Micsoda? – kérdezte suttogva, a szemeiben megjelentek a könnyek én meg készen álltam arra, hogy leforduljak a kanapéról tekintve hogy szédültem és alig volt erőm. Plusz nem is terveztem neki elmondani ezt az egészet a mai nap során – Harry, én-, hogya- istenem…
- Nézd, nem várom el, hogy viszont érezd, én sem terveztem ennyire erősen vonzódni hozzád. Sajnálom. Nem is tudom miért rontottam rád ezzel az egésszel. Felelőtlen viselkedés volt, meg kellett volna gondolnom, hogy mi a fenét mondok mielőtt kibukott volna belőlem.
- Szóval szeretsz? – kérdezte percekkel később ezzel megtörve a csendet mely ránk telepedett. Quinn arcán lefolyt egy könny aztán lecsöppent az álláról a kezére.
- Igen – bólintottam, míg suttogva válaszoltam. Mélyet lélegeztem amint éreztem, hogy a súly lezuhant a vállaimról. Nem is tudom mikor kellett utoljára ezt bevallanom egy lánynak.
- Wow, ezek után nincs bőr a pofámon elmondani, amit akartam – nevette el magát erőltetetten, míg a semmibe meredt. Magamban persze azon agyaltam, hogy mekkora lúzernek vélhet, és hogy mekkora lúzer vagyok valójában. Mármint, csak nekem lehet akkora szerencsém, hogy szerelembe essek egy olyan lánnyal, aki nem viszonozza az érzéseim, nem igaz? Noha semmi újdonság, megszoktam, hogy soha semmi nem működik, mikor rólam van szó. A napom rosszabb nem is lehetett volna. A nevelőapám kórházba, én beteg vagyok, a lány, akibe szerelmes vagyok, valószínűleg ki sem állhat arról nem beszélve, hogy úgy tekintek, az ő terheire mintha a sajátom lenne, így az, amit ma elmondott nekem a családjáról nagy hatással van rám is.
- Mondd csak, a mai nap már amúgy sem lehetne rosszabb – nevettem el magam mely egy köhögésbe torkollott. Semmiképpen nem akartam sajnáltatni magam, de nem voltam a legjobb formában sem. Ha Quinn mondani akart valamit, akkor hálás lettem volna, ha belekezdett volna ugyanis mást sem szerettem volna csak aludni. Tudom, hogy én marasztaltam, de nem volt szívem elküldeni sem amint ideért. Mikor ajtót nyitottam neki és megláttam az arcát, mást sem szerettem volna csak ölelni őt, míg jobban nem érezte magát.
- Hogy érted, hogy nem lehetne rosszabb? – kérdezte, míg letörölte az arcát a kézfejével.
- A nevelőapám kórházban van és én sem vagyok a legfittebb – válaszoltam – De mindegy, meg leszek. Mond, amit szeretnél, mert fel esz a kíváncsiság.
- Ugye megígéred, hogy nem fogsz nekem ugrani? És nem fogsz hátat fordítani nekem?
- Miért tennék így? Quinn, most vallottam be, hogy szeretlek. Persze, hogy nem fogok hátat fordítani neked vagy ellened menni. Hogy fordulhatott ez meg a fejedben?
- Nem te lennél az első, aki így cselekedne – jegyezte meg amint elpillantott rólam és szipogott.
- Gyerünk, Quinn. Komolyan úgy ismertél meg, mint aki így cselekedne?
- Nem – rázta meg a fejét – Éppen ezért félek attól, hogy mi van, ha úgy reagálsz majd, mint ahogy én azt gondolom?
- Ezt csak egy féleképpen tudhatjuk meg, de csak úgy megjegyzem, hogy eszem ágában sem lenne valaha is hátat fordítani neked. Őszintén, hogy lehet valaki képes erre?
- Egyszerűen – nevetett fel megint, de nem azért, mert viccesnek találta. A helyzet az, hogy a mai napon még egyetlen egy okot sem találtam, ami esetleg boldoggá tett volna vagy elérte volna, hogy nevessek – Oké, nézd, nem tudom, hogy miként nem tűnt fel neked, de hetek óta találkozgatok valakivel. Ami azt illeti, azóta, hogy apukád bankettjére elvittél. Ott kezdődött minden.
- Oh – suttogtam. Bevallom, rettenetesen meglepett, amit mondott, a szívemet facsarták a szavak melyek elhagyták gyönyörű ajkait – Rendben, és… minden oké veletek?
- Azt hiszem – mosolyodott el halványan.
- Ez remek, Quinn – mondtam, noha nem éreztem teljesen így. Egy kicsit olyan volt, mintha átvert volna, de érdekelt az egész történet – Na, és mi a srác neve? Várjunk, csak- arról a srácról van szó, akivel leveleztél múltkor? Mikor Holmes Chapelben voltunk?
- Harry, igen, de figyelj- nem ez minden. Mint említettem, azon a banketten kezdődött minden. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de hosszabb időre eltűntem az este folyamán. Az oka ennek csupán az volt, hogy már akkor szemügyre vettem őt és ő is engem, amikor megérkeztünk.
- Oh, értem – jegyeztem meg, ezzel közbe vágva a mesélésbe. Kezdett összeállni a kép és az érzés, miszerint lehetségesen át lettem vágva, kezdett egyre nagyobbodni. Azonban nem akartam a lányt okolni, nem tehetett róla, hiszen ő mindvégig egy haverként tekintett rám ebből adódóan sosem lódított. A saját szennyem az, hogy belé szerettem, hiába gondoltam azt, hogy ezzel végre egy újabb szintre emelhetem majd a kapcsolatunkat.
- Aztán múltkor mikor mondtam, hogy találkoztam egy régi ismerősömmel…
- Ő vele voltál, igaz? – vágtam közbe aztán felsóhajtottam és kezdtem felfogni, hogy semmi esélyem nem lesz Quinnel lenni. Hiába szeretem, ha az ő szíve más fele húzza őt, nem sok mindent tehetek.
- Igen. És tudom, hogy ez borzalmasan hangzik, mert úgy tűnik, hogy kihasználtalak, de van rá magyarázatom.
- Hallgatlak – bólintottam amint őszintén kíváncsi voltam arra, hogy mit fog mondani.
- Tinédzser korom óta teljesen össze voltam zavarodva, ami a szexualitásomat illeti. Sosem tudtam eldönteni, hogy a saját nemem vagy az ellenkező vonz jobban. Egyszer jobban tetszettek a lányok, mint a fiúk, máskor jobban tetszettek a fiúk, mint a lányok – hadarta, mely előhozta az amerikai akcentusát és egy picit nehezebb volt megértenem, amit mondott. Viszont amint egyre csak szívta fel az agyam a hallottakat, a meglepettség és kérdések hada egyre csak növekedett és terebélyesedett bennem – Végül belebeszéltem magam abba, hogy nem tetszhetnek a lányok, mert az nem publikusan elfogadott. Nehéz volt, mert a mai napig inkább abba az irányba nyúlok. Az internet nem volt egy nagydolog anno, mint azt tudod anya nem igazán volt az én anyám, apunak meg nem tudtam, hogy hozzam fel ezt az egészet. Csak magamra számíthattam, míg fel nem vettem a bátorságot, és megnyíltam Emilynek. A legrosszabb döntés volt, amit valaha tettem. Nem sokkal azután, hogy megtörtént, anyám már a nyakamon lihegett és teljesen- mindegy. Ez nem lényeges. Nem vette túlságosan jól, hogy a lánya lehetségesen biszexuális vagy homoszexuális. Sokat nyaggatott miatta, rossz szavakkal illetett meg és többek között miatta is beszéltem azt be magamnak, hogy nem helyes a saját nememhez vonzódni.
- Bántott? Fizikálisan? – kérdeztem miután egy pár percre elcsendesedett. Nem akartam, hogy a válasza igen legyen a kérdésemre, noha abban a pillanatban már semmi nem lepett volna meg.
- N-nem – rázta meg a fejét amint elpillantott rólam, a hangja egy picit elcsuklott és egyáltalán nem hangzott magabiztosnak. Felsóhajtott, amitől a mellkasa megemelkedett majd amint kifújta a levegőt, visszaereszkedett – Néhány pofon csattant el az arcomon, de ennyi.
Lehunytam a szemeim amint egy nagyot nyeltem. Nem csak azért, mert a torkom megint kapart, hanem mert nem akartam elhinni, amit mondott. Szótlanul ültem a kanapén.
- Apukád tudott róla?
- Nem – suttogta – Nem akartam elmondani, anyunak meg volt esze és csendben tartotta.
- Mikor kérdeztem, a kávézóban, tudod, a legelső napon mikor találkoztunk… hogy bántottak-e. De te mondtad, hogy nem akartál róla beszélni – mondtam csendesen, megfontoltan és tele kíváncsisággal. Quinn bólintott egyet, mutatva, hogy tudta miről beszéltem így folytattam – Anyukádra gondoltál fejben akkor, igaz? És a barátnődre-, Emilyre. Mert elpártolt mellőled.
- Anyura leginkább – javított ki – Emily… benne csak csalódtam, tudod? A hátam mögé ment és elkáricálta mindenkinek, amit kizárólag vele osztottam meg.
- Értem – bólintottam aztán köhögtem egyet amint a szám elé tettem a kezemet. Összehúztam a szemöldökeim amint a szemeimmel hunyorítottam és nyeltem egyet. A fene egye meg ezt a betegséget – Akkor, tudod, akivel randiztál…
- Ez a másik dolog, Harry, kérlek, ne haragudj – mondta halkan, a hangja megcsuklott és amint a szemeibe néztem, felfedeztem könnyes tekintetét. Értetlenül néztem rá, nem tudtam, hogy miért sírta majdnem el magát – Nem akartam, hogy ez legyen velünk.
- Mármint, veled meg velem? – kérdeztem vissza, bizonytalanul és letörten.
- Mhm – bólintott – Annyira kedves vagy, és törődő és édes, nem hiszem el, hogy így átvertelek – mondta amint könnyek folytak végig az arcán. A szívem kettéhasadt a látvány miatt és automatikusan ültem hozzá közelebb majd fontam köré a karjaim. Az egyik kezét a karomra simította amint a fejével a mellkasomon pihent és immáron már hangosan sírt.
- Shh, Quinn, kérlek – szorosabban öleltem magamhoz reszkető alakját. Annyira fájt őt így látni, még akkor is, ha mást választott helyettem és ezzel összetörte a szívem. Semmi nem volt rosszabb annál, hogy szomorúbbnak kellett őt látnom – Szeretlek és tudom, hogy úgy érzed teljesen átvertél, nem érdekel, rendben? Amíg az életem részese vagy, nem számít. Minden, amire szükségem van annyi, hogy boldog legyél, rendben? – nem tudtam, hogy bólogatott-e válaszul vagy továbbá is csak a sírás rázta őt, szóval folytattam – Viszont szeretnék egy kicsit többet tudni erről a randevúról, tudod, csak hogy megbizonyosodjak arról, hogy jó sráccal fogtál-e… oh – mondtam hirtelen. Az előbb hallott információ kezdett vissza jönni így a lehetősége annak, hogy Quinnek nem is egy sráccal van dolga, hanem egy lánnyal, egyre csak növekedett.
- Igen – mondta csendesen aztán szipogott, de még mindig szorosan tartott magához – Nem sráccal voltam el. Biztos, hogy szeretnél még róla hallani? Mi van, ha teljesen elűzlek, mert gusztustalannak találod, amint áradozok majd róla? És Harry, nem akarlak még jobban megbántani.
- Jól figyelj ide, édes – mondtam amint eltoltam őt magamtól, a tenyereimmel megtöröltem az orcáit aztán a kezembe tartottam az arcát – Nem számít, hogy kit szeretsz. A szerelemnek nincsenek határai. A szerelem, az szerelem. Gyönyörű minden formában.
- Gondolod? – kérdezte rekedtes hangon, a szemei vörösek voltak és a smink, melyről azt hittem, hogy nincs az arcán, ott volt és teljesen el volt kenődve. De szépséges volt ő így is. Oly annyira, hogy kedvem támadt megcsókolni őt, de beteg voltam és ő mással volt már így nem tehettem.
- Nem gondolom baby, hanem tudom – mosolyogtam rá, ami elérte, hogy az ő arcára is egy kis vigyor húzódjon – Na, most pedig ki vele. Hallani akarok mindent.
- Várj-várj-várj – vágott közbe amint elhúzódott tőlem és a kézfejével megtörölte az állát – Nem haragszol? Nem akarsz kidobni innen?
- Nem haragszom, és nem akarlak kidobni innen.
- De megbántottalak pont azután, hogy szerelmet vallottál? – lovagolt tovább a témán hiába szerettem volna elfelejteni ezt a tényt.
- Igen, így történt. De nem számít. Sokat jelentesz nekem, annál többet, hogy folyamatosan azon kattogjak, ami történt és ahhoz, hogy én ezzel bántsalak, tudod? Nem akarok minden este úgy elmenni, aludni, hogy tudom, te okolod magad valami olyasmiért, ami ellen nem tehetsz semmit. Így hát nem fogjuk többet ezt felhozni, elfelejtjük szépen és éljük tovább az életünket.
- Barátok maradhatunk még? – kérdezte reményteli szemekkel.
- Hogyne maradhatnánk? – kuncogtam el magam. Annyira hihetetlenül édes volt és annyira nagyon szerettem volna elárasztani őt a szeretetemmel, ha nem lettem volna beteg, hogy az leírhatatlan volt – Megtiszteltetve érezném magam, ha egy olyan csodálatos személy, mint te a barátom maradna. A legjobb barátom, talán?
- Nem lenne kínos? Mert tudod… történtek köztünk dolgok?
- Oh, Quinn, hidd el, a múltunk csak jobbá teszi majd a kapcsolatunkat – nevettem el magam halkan.
- Akkor jó – sóhajtott fel – Összetörnék, ha ezek után hátat fordítanál te is nekem.
- Sosem fog megtörténni, rendben? – kérdeztem – Emlékszel, mikor Holmes Chapelben mondtam, hogy az agyamra mentél egész nap? Te pedig hogy válaszoltál..?
Kuncogott és megrázta a fejét egy kicsit mielőtt válaszolt volna.
- Hogy nem csak az nap megyek majd az agyadra, hanem egy egész életen át.
- Így van – vigyorogtam rá – Most pedig ne húzd tovább ezt az egészet, mesélj el mindent.
- Miért akarod ennyire tudni az egészet?
- Mert egy olyan lányért vagyok oda, akinek lányok jönnek be, hiába próbálta meg velem is az egész párkapcsolatos témát – kuncogtam el magam ő pedig követett. Mosolya körbeölelte az arcát mely tudtomra adta, hogy sikerült jobb kedvre derítenem. Emiatt büszkén éreztem magam, hiszen éppen az előbb öntötte ki nekem a szívét és egy olyan dologra derült fény mely rendesen a padlóra küldött, de nem elég erősen ahhoz, hogy ne tudjak onnan felkelni.
- Szeretlek azért, tudod? – pillantott fel rám, halvány mosollyal az arcán.
- Tudom, és ez nekem éppen elég – dőltem előre majd nyomtam egy puszit a hajára.

Talán nem úgy szeretett, ahogy én szerettem őt, de engem ez is boldoggá tett. Hiszen mint említettem, találtam egy olyan lányt, akit a szíve ugyan nem teljesen felém vezetett, de az életembe került és az ilyen nem mindennapi. 

Saturday, 11 February 2017

KILENCEDIK RÉSZ

Hiii,
Aw, a mai rész aranyos lesz, egy kisebb belátást nyerhettek Harry múltjába illetve jelenébe is. Quinn is megoszt egy-két dolgot Harryvel, és készüljetek, mert már csak egy rész van vissza meg egy epilógus! Roppant izgatott vagyok, remélem, hogy a vége majd tetszeni fog nektek is és valamennyire azért meg lep. :) De nem szeretnék sokat beszélni róla, eljön annak is az ideje hogy kitegyem majd az utolsó részeket!

Jó olvasást, xoxo -B


♦ KILENCEDIK RÉSZ ♦

Izgatott voltam, hogy vége hazamehessek, hiszen hiányzott Holmes Chapel még akkor is, ha kiskoromban alig vártam, hogy végre elköltözhessek onnan. Az évek során sok minden változott, néhány dolog a rossz irányba, de a legtöbbje a jóba. A mai utazásom Holmes Chapelbe nem csak azért lesz izgalmas, mert szeretek vezetni, és mert végre láthatom anyut meg a nevelőapámat, hanem mert Quinn velem tart. Nem volt különösebb ok, amiért meghívtam őt magammal, hiszen ami a nagy találkozást illeti a családdal, már megtörtént. Gemmával akkor találkozott mikor apa bankett szerűségén voltunk, anya meg egyik este a lakásomon várt engem, csupán arra nem gondolt, hogy Quinn velem lesz. Így igazából csak egy valakinek kell majd őt bemutatnom, aki nem más, mint Robin. Lehet, hogy az unokatestvéreim is megjelennek majd este, vagy majd mi látogatjuk meg őket, szóval ők még új emberek lesznek, de ezen kívül, tényleg nincs más oka az egésznek. Na, jó, talán még az, hogy nem akarom, hogy egyedül maradjon plusz az elmúlt egy hétben még inkább összeszoktunk – és nem, nem csak a szex miatt.

A kocsimban ülve üvöltöttük a rádióból szóló zene szövegét, míg az autópályán süvítettünk. Kilenc óra volt még csak, szóval nem voltak sokan az úton, az emberek általában hattól nyolcig őrülnek, meg mikor iskolába kell vinni a gyerekeiket vagy munkába igyekeznek. Akik ismertek azok tisztában voltak azzal, hogy a mai popzene nem volt a kedvencem, azonban mikor kedvem volt hozzá, szívesen hallgattam. Ez volt persze addig, míg meg nem álltunk egy benzinkútnál, mert Quinnek vécére kellett mennie. Szóval, míg ő ott volt, én körbe sétáltam, hátha valami megragadja majd a figyelmem, és amikor ez így történt, beálltam a sorba, mely a Costa kávézó előtt volt, hogy rendelhessek magamnak egy bacon rollt és egy nagy forró-fehércsokoládét.
- Boo – csapódott az oldalamnak egy másik test amint én szinte majd kiugrottam a bőrömből. Megforgattam a szemeim amint leesett, hogy Quinn volt az, hiszen nem csak rá pillantottam végre, hanem édes kis hangján el is kuncogta magát – Mit vásározol?
- Enni meg innivalót. Kérsz valamit? – kérdeztem kíváncsian. Miután rendeltem, teljesen elfelejtkeztem a lányról, aki velem utazott a szülővárosomba. Mindinkább falumba.
- Mhmmm, kérek szépen egy Belgán csokoládés teasüteményt meg egy normál forró csokit.
Bólintottam egyet aztán megrendeltük, amit ő szeretett volna és már mentünk is a kocsi fele. Még vissza volt egy és fél óra az útból, de mindenképpen le szerettem volna tudni dél előtt. Quinn is láthatólag unta az életét, míg a süteményén nyammogott és én sem voltam különb, míg a szendvicsem az egyik kezemben pihent a másik meg a kormányon.
- Szóval – kezdett egy témába a mellettem ülő lány amint az ujjairól lenyalta a csokoládét. Előrébb nyúlt a poharáért mely a tartóban pihent, kortyolt egyet aztán tovább beszélt – A szüleid gondolom, számítanak ránk.
- Minden bizonnyal – bólogattam a szavaimmal egy ütemben – Miért?
- Csak mondtam – válaszolta – Ugye nem bánják, hogy veled megyek?
- Nos, anya totál megörült, mikor felvezettem neki, hogy nem egyedül megyek. Eleinte azt hitte, hogy barátnőt viszek magammal.
- Oh, a fenébe – nevette el magát és a szemem sarkából láttam, mint visszatette a poharat a tartóba – Gondolom csalódott volt, mikor bejelentetted, hogy csak haverok vagyunk.
- Ami azt illeti, nem ezt mondtam – jegyeztem meg sejtelmesen, bedobva egy apró kis fehér hazugságot. Anya, természetesen tudta, hogy tetszett nekem Quinn és azzal is tisztában volt, hogy semmi nem volt köztünk barátságon kívül. Azonban szerettem a lány agyát húzni és roppant kíváncsi voltam a reakciójára, ezért mondtam amit – Igazából csak rábólintottam az egészre.
- Ami azt jelenti, hogy? – kérdezte zavartan, a hangja totál elárulta, hogy nem akarta elhinni a szavakat, melyek másodpercek kérdése alatt elhagyják majd a számat.
- Hogy úgy hiszi, együtt vagyunk – haraptam az ajkamba amint kiböktem. Ránk telepedett a csendesség, így amikor egy kézzel összegyűrtem a szendvicses zacskómat nagyon is hangosnak hallatszott.
- Persze, csak húzatsz – nevette el magát, míg én próbáltam nem megtörni – Na, de lényegtelen. Megértem, hogy miért hazudtál anyudnak. Mármint én vagyok a tökéletes jelentése a „főnyereménynek”. Még szép, hogy azt kívánod, hogy a barátnőd lennék, akivel eldicsekedhetsz otthon.
- Teljesen eltaláltad – vigyorogtam miközben valahol mélyen azt kívántam, hogy bárcsak igaz lenne. Bárcsak úgy vihetném őt haza bemutatni, mint a barátnőmet.

Noha így visszagondolva a kis füllentésemre, nem tudtam, hogy sírnom kellett-e volna vagy nevetnem. Quinn bemutatta saját magát miután megérkeztünk, úgy, mintha a barátnőm lett volna, mellyel nem is lett volna gondom, ha a nevelőapám nem nyeli be teljesen a karót. Gemma eléggé döntetlenül nézett, aztán mikor Quinn meggyőzte Robint, anya is beitta és bár a nővérem is úgy tűnt, hogy elhitte, tudtam, hogy később félre rángat még.
- Annyira… ugh – morogtam amint az arcomra egy vigyor kerekedett, mutatva, hogy veszítettem Quinn ellen. Elnevette magát amint a jobb lábát átemelte a ballon, az ujjait meg összekulcsolta és a térdére helyezte. Már csak a kosztüm hiányzott róla, és úgy nézett volna ki, mint egy asszisztens.
- Nos, Harry szívem, eléggé fogytán vagy, ami a szavakat illeti, nem gondolod? – nevette el magát. Sunyin rám kacsintott, amikor anya visszajött a nappaliba, Rob a konyhában sürgött-forgott, Gemma meg eltűnt valahova az emeleten.
- Az unokatestvéreid átjönnek ma este – mosolygott rám anya amint leült Quinn mellé. A lány felmosolygott rá aztán visszanézett rám – Matty holnap után repül Ausztráliába egy évre, szóval gondoltuk, hogy sütögethetnénk a hátsókertbe.
- Istenem, ez egy nagyon jó ötlet! – vágott közbe Quinn, a hangja szinte kirobbantotta a dobhártyáim amint tele volt energiával és vidámsággal – Nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy kerti partin voltam.
- Nos, ennek nagyon örülök – mondta boldogan anya aztán mikor megcsörrent a telefonja, elnézést kért és már kint is volt a szobából. Valószínűleg Mike lehetett az, a nagybátyám.
- Tartsuk fenn továbbá is a kapcsolatunkat, vagy osszuk meg a lelombozó hírt a családoddal?
- Gemma gyanakszik, az unokahúgom totál leszarja majd, az unokabátyám meg valószínűleg örülni fog, mint majom a farkának.
- Aw, nem akarom összezúzni a szívét mielőtt, elutazik a világ másik oldalára.
- Hogy érted, hogy nem akarod összezúzni a szívét? Nem is tudja, hogy itt vagy.
- Igen, de ha anyukád éppen vele beszél, akkor val’szeg elújságolja majd meg minden, szóval mikor ideérnek, mindenki repesni fog az örömtől, hogy végre van valakid.
- Ouch – kaptam a mellkasomhoz – Ez fájt – nevettem el magam. Részben nem hazudtam vagy játszottam meg magam, viszont nem hatott rám olyan nagyon az, amit mondott. Persze, szar volt, hogy egy ideje nem volt senkim, így talán ezért használtam ki mindent, amit Quinntől kaptam, de ugyanakkor nem is akartam egy komoly kapcsolatot. Megismerkedni egy újabb emberrel, megnyílni előttük csak, hogy a végén talán ne legyen belőle semmi, felesleges időpazarlás. Ha belebotlok majd a nagy Ő-be, tudni fogom, viszont egyelőre még meg vagyok.
- Bocsi édes, nem akartalak megbántani – gügyögte amint felkelt aztán a kezeivel megtámaszkodott a fotel két karfáján, elém hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra – Vedd fel a legjobb maszkod, ugyanis az itt létünk hátralévő részében fülig szerelmesek leszünk – kacsintott rám mielőtt elnyomta volna magát tőlem és kihúzta volna a telefonját a farzsebéből – Fel kell hívnom valakit, de mindjárt visszajövök.

**

A hintaágyban ültem, Quinn feje az ölemben volt, míg az ujjaim a hajával játszottak ő pedig a telefonját bújta és észleltem, hogy itt-ott elpirult. Nem tudtam, hogy mitől vagy miért, úgy gondoltam, hogy az a valaki válthatta ki belőle ezt, akivel társalgott. Messziről elképzelhető, hogy úgy tűnt, totál egymásba voltunk bolondulva, noha nem csak abban a pillanatban, hanem szinte egésznap. Túlságosan normális volt az számunkra, hogy ilyen közel legyünk a másikhoz, mi még is csak barátok voltunk. Vagy többek, mint barátok. A fene se tudta. De mindketten élveztük, bármi is történt velünk. Nem szerettem volna komoly kapcsolatot, azonban a figyelmet, melyért esedeztem, megkaptam Quinntől és szerintem vele is így volt minden. Nem igazán beszéltünk ilyenről, így csak feltételeztem mindent, ami az ő érzéseit illethette.

Quinn. Annyira különleges neve van és meglepően különleges személyisége is. Az ember néha azt veszi észre vagy tapasztalja, hogy akiknek ilyen szokatlan nevei vannak, általában totál átlagosak és talán picit unalmasak is. Viszont ez az ölemben fekvő lányról nem mondható el. Olyan, mintha valami nem lenne rendben vele, túlságosan gyorsan hozzám szokott és szinte azonnal a baráti zónába zárt. Mindannak ellenére, hogy az elején, alig mert a szemeimbe nézni vagy hozzám szólni. Teljesen rám támaszkodott és komfortot talált nálam, még ha nem is adta tudtomra szavakkal. A tettei sokkal hangosabbak voltak.
- Harry – böködte meg a hasamat, a hangja csendes volt és kellemesen simogatta a füleimet amint kirázott a gondolataimból. Rákaptam a tekintetem amint tovább játszottam a hajával és halványan elmosolyodtam. A telefonja már nem volt a kezében, hanem a hasán pihent, képernyővel lefele – Miért döntötted el, hogy leállsz velem beszélni azon a napon a kávézóban?
- Oh, um, nos, az asztalomnál ültél – vontam vállat amint visszagondoltam arra a hétfőre, mikor bementem a kávézóba, és ott ült, nekem háttal. Jane nem is tudta, hogy miként mondja el, hogy valaki elfoglalta a helyemet.
- Ezen felül? – nevette el magát – Egy totál idegen voltam, soha nem is láttuk egymást azelőtt.
- Jane mondta, hogy nem látott még arrafele és hogy emiatt nem is tudtad, hogy azaz én helyem volt. Szóval, mondtam neki, hogy nem gond, majd bemutatkozom, hiszen ha új vagy itt, akkor valószínűleg elkélne valaki, aki körbevezet vagy valami.
- Ah, megsajnáltál, mi? – nevette el magát miközben visszaemlékeztem a legelső pillanatra mikor találkoztunk. Közel sem volt ilyen nyitott, magabiztos és önfeledt. Egy picit úgy éreztem, hogy én voltam felelős azért, mert így megváltozott, persze a jó irányba, noha ha még inkább belegondol az ember, valószínűleg nem változott semmit. Csupán csak kibújt a valós énje, megmutatta, hogy milyen személyiség is ő igazából és hogy mire képes – Wow, valóban ennyire unalmas vagyok?
- Mhm, ideje lenne valami izgalmasabb dologról dumálnod, ha nem akarod, hogy bealudjak – nevettem fel amint visszarázódtam a való világba, messzebb a gondolataimtól melyek az esetek többségében elnyeltek.
- Oh, ez esetben van valami, amiről kellene a véleményed – sóhajtott fel. Reakciója kiváltotta belőlem, hogy felvonjam a szemöldököm és hegyezett fülekkel hallgassam őt – Emlékszel, mikor mondtam, hogy elmentem ebédelni az egyik ismerősömmel?
- Um, igen – bólogattam. A nap teljesen tiszta volt az elmémben, bár mindinkább eveztem az utána történtek fele – Miért, történt valami vele?
- Így is lehet fogalmazni – gondolkodott el mielőtt kibökte volna a választ. Nem sok mindent tudtam kiszedni ebből így nem szólaltam meg és ez neki is leesett – Alapvetően bevallotta, hogy tetszek neki.
- Oh – hökkentem meg. Csalódottság kezdte uralni a testemet, az arcmimikámat megváltoztatva legelőször – Erm… – hümmögtem amint hirtelen elpillantottam az arcáról, az ajkaim közül egy, még engem is meglepő, halk nevetés csúszott ki. Lassan az ujjaim sem játszottak már tovább Quinn hajával és ő sem feküdt már az ölemben. Felült törökülésbe, mikor ránéztem végül és totál elveszettnek éreztem magam. De még is miért? Sosem mondta, hogy ő neki tetszene-e a gyerek vagy, hogy akar-e tőle valamit, plusz nekünk sincs sok közünk egymáshoz barátságon kívül.
- Nézd, nem úgy értettem…
- Hát hogyan? – kérdeztem vissza, a hangom flegma, amit azonnal meg is bántam – Sajnálom, nem akartam így beszélni, de…
- Héj, nyugi – nevette el magát halkan, amitől a homlokomon ráncok sokasága jelent meg. Viccesnek találta a helyzetet? – Csak szívattalak – tette a kezét a vállamra, bár valamiért nem hittem neki amint a szavaival próbált lenyugtatni. Túl komolyan és furcsán adta tudtomra az előbb ahhoz, hogy csupán viccelődjön.
- Ugh, komolyan mondom, ma az agyamra mész – csaltam az arcomra egy mosolyt amint eltoltam őt így végig feküdt a hintaágyon és elkezdtem csiklandozni őt. Hangos nevetése elképzelhető, hogy mindenki figyelmét ránk irányította, de egyikünk sem foglalkozott vele.
- Ne aggódj, nem csak ma fogok, hanem egy életen át – prüszkölte ki magából miközben ide-oda ficánkolt. Kis híján majdnem leesett, ami miatt kitört belőlem a nevetés, ám ezúttal nem volt erőltetett. Oly annyira rázta a testemet a röhögés, hogy alig kaptam levegőt és nem sokkal később én voltam az, aki éppen, hogy megölelte a földet.
- Gyerekek, nyugalom, le fog szakadni az a hintaágy – jegyezte meg a nagybátyám mire mindketten rákaptuk a tekintetünket – Figyeljetek oda – szólt ránk még egyszer aztán folytatta a beszélgetést Robinnal. Viccesnek véltem, hogy a nevelőapámat egy pillanatig sem zavarta, hogy mi lesz a hintaággyal, míg a nagybátyámat igen.
- Az unokahúgod nincs oda értem – nevette el magát Quinn mire felvont szemöldökkel és ráncolt homlokkal rápillantottam. Persze tudtam miről beszélt, mivel én is többször rajta kaptam Caitlint azon, ahogy a lányra pillantott és terveztem is vele beszélni erről, azonban nem akartam nagy cirkuszt varázsolni belőle.
- Ne is foglalkozz vele – mondtam neki miközben felültem törökülésbe. Követte a példámat és közben a hajába túrt majd összeszedte és egy copfba fogta a csukóját körbeölelő hajgumi segítségével. A bőrén meglátszott, hogy hol volt a hajgumi és amint végig simítottam rajta a mutatóujjam, éreztem a kis mélyedést, melyet a tárgy nyomasztott oda.
- A szemeivel már egy ideje a lelkemben turkál, szóval nehéz lesz nem foglalkozni vele.
- Igen, szokása megrémiszteni mindenkit – nevettem el magam – Ha egyszerű célpont vagy, egyszerűen végez veled. Ha nehezebb, akkor egy kisebb fejtörést okozol neki, de aztán rá öt percre már a haverod akar majd lenni.
- Oh, furcsa – jegyezte meg aztán felsóhajtott. A fejét a vállamra hajtotta, míg a jobb kezét a térdemre rakta az én szívem meg csak úgy tombolt a mellkasomban. Egy részemet bosszantotta, hogy ilyen hatással volt rám viszont jól is esett, hogy volt valaki, aki elérte, hogy így érezzem magam. Quinn más volt és nem tudtam pontosan rátenni az ujjam arra, hogy miért vagy hogyan.
- Más szavakkal is meg lehetne őt illetni – nevettem el magam amint halkan megosztottam vele a véleményem. Caitlin totál más volt, mint Matty, hiába kapták ugyanazt a neveltetést. Ő vele valahogy elszaladt a ló, talán a baráti társasága miatt, a fene se tudta.
- Vesztél már vele össze valaha is? – kíváncsiskodott én meg csak mindent tudóan elvigyorodtam.
- Kis híján lekevertem neki egy pofont, szerinted? – nevettem fel amint visszaemlékeztem a múltban történt eseményre – Jogosan persze, így nem kaptam érte semmilyen büntetést.
- Mennyi idős voltál?
- Tizenhetet töltöttem egy nappal előtte.
- Mennyi idős volt ő?
- Tizenöt.
- És majdnem adtál neki egy pofont? – kapta fel a fejét Quinn – Mi a fenén kaptatok össze?
- Már akkor is nagy volt a szája szóval semmi nem változott. Szóval, mint említettem, a szülinapom után történt és hát a haverjaim nálunk aludtak, mert miért ne? A haverok alatt persze értek én lányokat is, főleg azt, aki anno tetszett.
- Oh, a fenébe – nevetett fel Quinn míg érdeklődve hallgatta. Valószínűleg már lehetett egy ötlete arról, hogy miért folyamodtam majdnem ahhoz, hogy adjak egy maflást az unokahúgomnak.
- Szóval, másnap jöttek az unokatesómék hogy velük is ünnepeljek meg minden és Caitlin folyamatosan cseszegette a lányt, aki tetszett és hát ezzel felidegesített. Ebből adódóan ő meg én elkezdtünk veszekedni a nap különböző pontjaiban aztán este mikor már csak család volt, totál elveszítettem és majdnem lekevertem neki egyet.
- Kibékültetek utána?
- Karácsonykor láttam újra őt, de csak azért, mert átmentünk hozzájuk. Lerendeztük a dolgainkat, de azóta nem vagyok egymás kedvencei. Megtartjuk a kellő távolságot egymás között és csak akkor beszélünk, ha nagyon szükséges. Bár az utóbbi időben észrevettem, hogy szeretne közeledni, gondolom, látja, hogy milyen a kapcsolatom a bátyjával meg minden.
- Engeded neki, hogy közelebb kerüljön hozzád?
- Nincs nagy szükségem a társaságára, de tolerálom, elvégre rokonok vagyunk – Quinn nevetett aztán megrázta a fejét és még több kérdést tett fel a családomat illetően. 

Saturday, 4 February 2017

NYOLCADIK FEJEZET

Hiii,
Damn, a mai rész kicsit komolyabb lesz, mint az eddigiek, legalábbis így visszaolvasva, a vége eléggé feszült? Nem is tudom igazán, hogy miként tudnám leírni, szóval inkább meghagyom nektek a döntést. :D Ezen felül már csak két rész van vissza illetve egy epilógus, utána pedig végre elkezdődik Aspyn és Harry története is. Erről további információt majd az epilógusnál tervezek megosztani veletek, illetve a csoportban!

Jó olvasást, xoxo -B


♦ NYOLCADIK RÉSZ ♦

Ötletem nem volt, hogy miként végeztük Quinn apartmanjában, az ajkaimmal a nyakán mellyel mély sóhajokat és gyenge nyögéseket váltottam ki belőle. A fejem a felhők között volt amint a kezeimmel végig tapogattam az oldalát a felsőm alatt melyet egyelőre még viselt és közben a falnak nyomtam. Mellkasa az enyémnek nyomódott amint hagyta, hogy felfedezzem a testét, ahogy az nekem tetszett, persze biztosra mentem, hogy ő is élvezte, amit csináltam. Fogaim közé fogtam nyakának bőrét majd meghúztam azt így egy újabb nyögéssel ajándékozott meg és ez vigyorgásra késztetett. Hihetetlennek találtam, hogy képes voltam kiváltani belőle ilyen reakciókat és egyáltalán azt is, hogy ide jutottunk a kis sétálásunk után.

Pecekkel később egyik dolog történt a másik után és mindketten elveszítettük a fejünket és ép eszünket. Na, nem mintha Quinn vagy én bántuk volna. A lány hátradőlt az ágyára miután elhúztam őt a faltól és bátorítottam arra, hogy dőljön végig az ágyán. Térdeit behajlította amint a talpait a matracra tette így én a nadrágja széléhez nyúltam, mely igazából az enyém volt, és lehúztam róla. A gumis derék könnyebbé tette a munkásságom és se perc alatt lent volt róla az anyag. Még mindig viselte a pulóverem és a felsőmet, de nem szándékoztam azoknak a ruhadaraboknak több időt miután fölé másztam és az ajkainkat összeforrasztottam. Nyelveink egy nedves csókban találkoztak, fogaink ezúttal nem koccantak és a szexuális feszültség csak nőtt köztünk. Míg bal kezemen támasztottam magam, a jobbal egyre lejjebb haladtam, míg nem nőiességére tapasztottam a tenyerem és finoman masszírozni kezdtem őt csipkés fehérneműjén keresztül. Intenzíven, a szemeimet az arcán tartottam és ámulva néztem amint örömében felnyögött és az arca elváltozott, de persze jó értelemben. Körkörös mozdulatokkal simogattam őt és mikor újra megtaláltam azt a részt, ahol a legjobban tetszett neki, folyamatosan ott tartottam az ujjaimat. Nyögései gyorsan hagyták el a száját amint a csípője a kezem ellen dolgozott, pedig még csak hozzá sem értem normálisan.
- Harry, kérlek – könyörgött nagy nehezen, a feje ide-oda bicsaklott a matracon – Awh, kérlek, még – folytatta miközben alsó ajkába mélyesztette a fogait. Feljebb hajoltam hozzá hogy egy lusta csókot nyomjak édes ajkaira aztán nem húzódva el tőle, kuncogni kezdtem.
- Emlékszel a partira? – kérdeztem mély hangon, az emlékek képekként pörögtek le a szemeim előtt – Emlékszel, hogy milyen jól érezted magad mikor kinyaltalak, hm?
- Csinálhatod mhmhegint – vigyorodott el ő is, ami totál beindított és már csak azon kaptam magam, hogy az ujjaimmal félre toltam a csipke anyagot és nedvességébe toltam az ujjamat.


Mindkettőnkből kitört egy halk sóhaj, amint kihúztam a mutató és középső ujjam végig szántottam vele nőiességén és újra csiklójára nyomtam az ujjaimat. Nedvességének köszönhetően az ujjaim könnyebben siklottak végig az érzékeny ponton és emiatt Quinn hangja is egyre csak növekedett. Mikor már alig bírta tovább, elhúztam egy pár pillanatra a kezemet aztán lemásztam az ágy végébe ahol a földre térdeltem. Noha nem láthattam magam, valamiért sejtettem, hogy a szemeim csillogtak, mint az éjszakai égen a csillagok, az ujjaimról nem is beszélve, melyek az ágyon fekvő istennőben tűntek el pár perce. A számba véve az ujjamat megkóstoltam őt és az ismerős íz újra uralni kezdte a számat. A parti óta nem voltam senkivel, itt-ott megesett, hogy magamhoz nyúltam, de még az sem ért fel olyan örömmel, mint amit ott és akkor éreztem, az ujjaimmal a számban.


Túlságosan elmerülhettem a fantáziálásban, ugyanis Quinn már cselekedett is amint lejjebb kúszott az ágyon, a kezeivel fenn tartotta magát, csak úgy, mint mikor azon a partin voltunk az emeleten lévő szobában. Rákacsintottam mielőtt széttártam volna a lábait és elkezdtem volna végig csókolni combjainak belsejét. Ez alkalommal egyikünk sem volt részeg szóval nem láttam értelmét annak, hogy elsiessük az egészet. Plusz, ha Quinn nem akart lefeküdni velem, csak orálishoz volt kedve, akkor nem fogom elsietni az estét. Néhány helyen beleharaptam puha bőrébe, és ahogy egyre közelebb haladtam nőiességéhez itt-ott hagytam egy-két szerelemharapást is így a felület véraláfutásos lett. Ajkait egy halk nyüszítés hagyta el, míg a csípőjét előre nyomta annak érdekében, hogy többet kapjon az érintéseimből. Idővel rátértem a lényegre, az ajkaim ütemesen mozogtak az övé ellen melyek odalent voltak. Hangját egy pillanatra sem fogta vissza mely biztatott és örömmel töltött el, hiszen így legalább tudtam, hogy élvezte, amit csináltam. Két ujjamat eltűntettem forróságában, míg a bal kezemet felvezettem a hasán a pólója alatt és rámarkoltam kerek mellére mely még mindig a melltartójába volt bújtatva. Sóhajai hangosabbak és sűrűbbek lettek, a csípője erőteljesebben lengett balról jobbra és jobbról balra.

Érzelmeink a tetőfokra hágtak, az éhség és vágy, ami szinte szikrázott köztünk és a levegőben éppen, hogy tapintható volt. Míg a parkban sétáltunk egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy itt végezzük majd, egymás karjaiban amint lassan majd egyre fokozatosabban adjuk át magunkat a felemelő érzésnek melyet a kettőnk teste együtt kreált. Amint Quinn a hátamra lökött és laposan elfeküdtem az ágyon, a lélegzetem elakadt egy pillanatra, a szemeim a fejem hátuljába fordultak mikor éreztem, hogy kihúzta férfiasságom a bokszerem anyaga alól. Kecses ujjaival kényeztetni kezdett, a lélegzetem a torkomon akadt megint és ugyanakkor az ajkaim elnyíltak és egy mély morgás tört fel belőlem. A bulin történtek újra a szemeim elé ugrottak hiába volt az élmény egy kicsit homályos. Hasonló érzés volt, habár most lehet, hogy jobb volt, az pedig, hogy teljesen az eszemnél voltam nagyot dobott az egész élményen. Felütöttem a fejem mikor megéreztem Quinn hűvös mutatóujjának érintését az alhasamon egyre feljebb és feljebb menni majd lefele.
- Néha teljesen kikészítesz – sóhajtottam miközben visszaengedtem a fejem a matracra és a kezeimet két oldalra hajtottam az ágyon. Kuncogása az egekig repített meg vissza, a merevedésem a hasamat érintette, míg ő a testemet fedő tetoválásokat csókolgatta.
A türelmem fogytában volt, így amikor a karjai köré tekertem az ujjaim és felhúztam őt magamhoz, az ajkaimat az övéi ellen nyomtam.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdeztem amint egy leheletnyit elhúzódtam tőle. Tudni akartam, hogy nem csak nekem volt kedvem ahhoz, hogy lefeküdjünk. Tisztában voltam azzal, hogy nem az érzelmeink miatt fogunk szexelni, ugyanis Quinn valószínűleg nem tekint rám máshogy, mint egy barátra. De nekem ezzel nincs bajom. Felőlem lehetünk barátok extrákkal is, ha azt akarja, csak legyen az életem része.
- Már egy jó ideje – motyogta amint a szemeimbe nézett, a lélegzetvétele szapora volt mely miatt a mellkasa rohamosan emelkedett és süllyedt. Arcomra egy széles vigyor kerekedett amint meghallottam a válaszát, a boldogság, ami szerteoszlott a testemben szinte azonnal felmelegített belülről – Um, a fiókban lennie kell egy doboz óvszernek – jegyezte meg csendesen, a jobb kezével az éjjeliszekrény fele kezdett nyújtózni.
Bólintottam egyet mielőtt a másik térdemre ereszkedtem volna minden súlyommal és kihúztam a fiókot. Ide-oda tologattam egy-két dolgot mielőtt megtaláltam volna a dobozt aztán kivettem azt, feltéptem és kihúztam egy zacskót. Véltetlen egybeesésnek véltem azt, hogy megfelelt a méret, de nem kommentáltam semmit ezt illetően. Miután rajtam volt, az alsó ajkamba haraptam Quinn elködösített tekintete láttán, a felsője teljesen fel volt nyomva így láttam amint mellbimbói az egekig magaslottak csipkés melltartója alatt. Megtámaszkodtam a bal kezemen, míg a jobbal magamhoz nyúltam és finoman az alattam fekvő lány bejáratához érintettem. Megremegett az érintés miatt, a szemei lecsukódtak és az ajkai elnyíltak egymástól, ami arra engedett következtetni, hogy tetszett neki és élvezte. Lassan nyomtam magam belé miközben lehunytam a szemeim és éreztem amint Quinn megmarkolta az egyik bicepszem. Nem tudtam meg mondani, hogy melyik volt az, a melegség és szűkség melyet Quinn biztosított, teljesen elködösítette az elmémet. Ha tehettem volna féktelen sebességgel mozgattam volna a csípőmet előre és hátra, hogy minél gyorsabban elérjem az orgazmusom, noha úgy gondoltam, hogy a ma este Quinnről szól majd. Szerettem elérni a saját örömöm, de ettől függetlenül jobb szerettem azt, mikor én adhattam valaki másnak élvezetet.

Percekkel később Quinn relaxáltabbá vált, mint az elején így egyszerűbben mozoghattam benne. Fogaival a vállamba harapott, az ujjaival a hajamat borzolta, míg a lábait a derekam köré fonta, így amikor belé löktem magam, mélyebbre esett a mozdulat. Torkomból több morgás, sóhaj és nyögés is felszakadt mikor az ajkaim nem a lány nyakát csókolták vagy harapdálták tekintve, hogy ő elfordította a fejét így tökéletes hozzáférésem volt.
- Még, Harry, gyorsabban, kérlek – suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg és mintha a szavaival irányított volna, a csípőm ütemesebben kezdett mozogni.
Az ágy velünk együtt ringott amint a feszültség nőtt a szobában, mindkettőnk teste szinte már forró volt és a tempó miatt melyet diktáltam, lassan de biztosan megjelentek az első izzadtság cseppek a hajvonalamnál és a tarkómnál. Quinn teste ide-oda mozgott amint észleltem így sejtettem, hogy közel van az orgazmusához, csak úgy, mint én voltam abban a pillanatban. Hirtelenjében ő is felemelte a csípőjét mikor én előrenyomtam a sajátomat, így azok középen találkoztak és az érzés, mely megtelítette a bensőimet abban a momentumban, leírhatatlan volt. Tudtam, hogy az alattam vonagló lány is érezte, hiszen azután a mozdulat után, folytatta, így mindkettőnk fejét össze-vissza csavarta a szavakba nem foglalható érzés. Aztán, mint derült égből villámcsapás, mindketten egyszerre robbantunk szét, egymásba kapaszkodva, olyan közel a másikhoz, hogy semmi nem fért volna izzadtsággal borított testünk közé. Levegővételem rendezetlen még is gyors volt, a szívem úgy kalapált a mellkasomban mintha nem lenne holnap. Az arcom Quinn vállán pihent amint kilihegtem magam, a lány teljesen ki volt terülve alattam, míg én rajta feküdtem.
- Atya ég, mi a fene történt – motyogta aztán hallottam amint nyelt egyet. A szívverését éreztem, tekintve, hogy rajta feküdtem, és egy lusta mosoly kerekedett az ajkaimra mikor észleltem, hogy ugyanolyan gyorsan dobolt a szíve, mint az enyém. Lehunytam a szemeim, míg mélyeket lélegeztem aztán idővel felnyomtam magam róla és kihúzódtam belőle.
- Fogalmam nincs, de élveztem – jegyeztem meg amint legörgettem magamról a gumit aztán kötöttem a tetejére egy csomót. Lemásztam az ágyról, ami miatt a melegítő alsóm teljesen lecsúszott így kiléptem belőle. Túl otthonosan éreztem magam amint csak egy lenge pólóban voltam és sétáltam a fürdőszoba fele, remélvén, hogy ott találok, majd egy kukát ahova kidobhatom az elhasznált gumit.
Mire visszaértem a szobába, Quinn a takaróját rázta fel amint a felsőm hosszasan lógott a fenekére, noha sajnálatos módon már volt rajta egy pár rövidnadrág. Persze a rövidnadrágot csak akkor láttam, mikor velem szembe fordult, mert a felső be volt tűrve elől. A haja egy gombócba volt összefogva kócosan, az arca kipirult volt és az a bizonyos szex utáni izzás körbeölelte az auráját.
- Kapj magadra egy alsót, kérlek – rázta meg a fejét amint ajkait egy halk kuncogás hagyta el és elsétált mellettem. Nem is tudom miért, de azt vártam, hogy majd rácsap a fenekemre, azonban ez nem történt meg így egy picit csalódottan maradtam egy magamra a szobában.
Felsóhajtottam miközben lehajoltam a bokszeremért aztán miután magamra kaptam, a hajamba túrtam és elindultam az alsó emeletre. Noha nem voltam biztos abban, hogy Quinn is idelent volt, én a konyhát közelítettem meg, ugyanis az előbbi kis akciónk igen is elérte, hogy megszomjazzak. A vigyoromat persze nem tudtam letörölni az arcomról, a testem feléledt a szex után és kifejezetten jobb hangulatomban voltam, mint mikor elindultunk arra a sétára.
- Quinn? – szóltam el magam végül, a poharamat a pultra tettem, gondolván arra, hogy később majd még kellhet, ha megszomjazom megint. Válasz nem jött a lánytól így rájöttem arra, hogy nem volt velem egy légtérbe. Amint azonban felértem a lépcső tetejére, szembe találtam magam vele.
- Mi az? Kell valami? – kérdezte aztán elpirult. Felvontam a szemöldököm eme gesztus, avagy reakció láttán és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Oldalra biccentettem a fejemet amint megpróbáltam tanulmányozni őt, bár mint minden alkalommal, akkor sem jutottam sokra – Hahó, jól vagy? Miért szóltál?
- Olyan, mintha valami megváltozott volna benned – közöltem vele összevont szemöldökkel és ráncolt homlokkal. Nem akartam ennyire pontosan rámutatni a dolgokra, de ugyanakkor tudni is akartam, hogy miért láttam őt másként a szemeimben a történtek után.
- Oh? – nézett rám meglepetten és ő is összefonta a karjait maga előtt – Nem tudom, mire gondolsz.
- Az előbbi interakció… nos, csak baráti volt, igaz? – kérdeztem burkoltan még is eléggé nyitottan ahhoz, hogy tisztában legyen miről hadováltam. Noha nem tudtam megmondani, hogy miért nem mondtam ki azt, hogy szex. Talán csak azért, mert mindenképpen meg akartam bizonyosodni arról, hogy az én felemről is csak baráti gesztus volt az egész és nem pedig valami érzelmes kis jelenet. Avagy fordítva.
- Igen, mi más lett volna? – kérdezett vissza nevetve és bevallom, a szívem egy picit megzuhant. Számítottam a válaszára, de így, hogy volt esélyem hallani, amint elhagyta az ajkait melyek percekkel ezelőtt a nyakamat kényeztették, nagyobb hatással volt rám.
- Nem tudom, csak megkérdeztem, hiszen nem vagyunk együtt se semmi hasonló – vontam meg a vállam amint hagytam, hogy a valós igazság megülepedjen a füleimben, a gondolataimban illetve a szívemben.
- Nézd, ami a párkapcsolatokat illeti… nagyon jó srác vagy és ezt szerintem te is tudod. Minden lány, vagy akár srác is a legszerencsésebb ember lenne a világon, ha veled lehetne, de meg kell értened, hogy nekem ez… nehéz.
- Mi történt? – kérdeztem zavartan, az elmém hirtelen teljesen elsötétedett és nem tudtam, hogy miről beszélt. Sosem nyílt meg nekem ezt a témát illetően szóval úgy éreztem, mintha csak most kezdeném megismerni őt valójában.
- Sok minden – nevette el magát aztán felsóhajtott – Menjünk le, csinálok valamit enni.
- Oké, menjünk, de ezennel nem szabadulsz meg a beszélés elől – mosolyogtam rá halványan mire ő is így tett aztán lazán megrázta a fejét. A kezemért nyúlt aztán összekulcsolta az ujjainkat és egy puszit nyomott az arcomra.
- Bárcsak egyszerűbb lenne eldönteni, hogy mi a fenét akarok – sóhajtott fel amint maga után húzott lefele a lépcsőn.
- Szóval?
- Nincs sok minden, amiről mesélhetnék – vonta meg a vállát amint ellépett mellőlem és kinyitotta a hűtő ajtót – Történtek dolgok az iskolás éveim alatt. Dolgok, melyek miatt terrorizáltak szóval nem volt a legjobb gyerekkorom. És tudod, mikor azt mondják, hogy az anyukád a legjobb barátnőd meg minden? Nos, az én esetemben ez nem volt így.
- Emily miatt? – vágtam közbe a kérdésemmel.
- Is – bólintott, míg kivett a hűtőből néhány dolgot – Nem is tudom, mit csináljak. Mihez lenne kedved? Nekem gofrihoz szóval ahhoz kezdtem elő pakolni.
- Persze, jó lesz az, segítek – mondtam amint felálltam a székről és mellé léptem – Szóval, Emily miatt is így érezted. És még?
- Anya sosem állt mellettem. Vagyis, úgy tett. De igazából mindig elítélt, még ha nem is mondta ki igazi szavakkal vagy csak burkoltan tette azt. Apa persze nem észlelte, mert előtte mindig kitűnően viselkedett, engem meg majdnem hogy megfenyített, így nem is mondhattam el apunak, hogy mi zajlott le köztünk. Mindegy, ez így ment egy ideig aztán, ahogy egyre idősebb lettem, kezdtem rájönni, hogy anyám fenyítései semmit nem értek, csak felesleges oxigént használt el, mikor nekem ecsetelte a semmirekellő szavait. Egyre több mindent mondtam el apunak bár azt sosem, hogy anya miért nem szeretett.
- Hogy érted, hogy nem szeretett? A lánya vagy, miért ne szeretne?
- Passz – nevette el magát – De mindegy, nem is lényeges.
- Szóval akkor… apukád nem is csinált semmit ennek érdekében?
- Mint mondtam, arra sosem került fény, hogy miért viselkedett így velem anya addig a napig, míg a repülőtéren nem voltam és elbúcsúztam aputól. Mert, hogy anyám akkor is csak azért jött, hogy a kocsiban üljön és várjon arra, hogy apa visszamenjen hozzá és mehessenek haza. Na de vissza az eredeti témához. A párkapcsolatok egy ideje nem füllenek a fogamhoz és közre játszik benne az, ami történt a múltban az anyámmal, és amiért sokan csesztettek is az iskolában. Nem tudom, hogy miként tudnék teljesen őszinte lenni veled, pedig mindenképpen szeretném, ha tudnád az igazi okát annak, hogy miért vagyok ilyen… furcsa? Nem is tudom, hogy miként foglaljam szavakba az egészet.
- Miért nem tudod elmondani? – kérdeztem őszintén kíváncsian, a szemeim az övébe bámultak. A kérdésem a levegőben csücsült egy pár percig és csak a légzésünket lehetett hallani. Nem akartam akaratosnak tűnni vagy nagyképűnek, sértettnek meg megint nem akartam hangozni, szóval nem ismételtem meg a kérdésem és nem is mondtam semmit, míg Quinn nem válaszolt. Láttam rajta, hogy dolgozott azon, hogy mit mondjon nekem és azok a bizonyos agykerekek csak úgy mozogtak a fejében.
- Nehéz, tudod? – kérdezte halkan, a hangja szinte megtörött és el is pillantott a szemeimből – Úgy érzem, hogyha elmondanám, azt gondolnád, hogy becsaptalak és hogy mindvégig csak játszottam veled. De én tudom, hogy ez nem igaz, egy percig sem volt így. Csupán csak kell egy kis idő, míg rendbe teszem a gondolataim és az érzéseim.
- Azért gondolod ezt, mert régen sokan elítéltek? – kérdeztem sután, a szavak meggondolatlanul hagyták el a számat. Nem is tudtam, hogy honnan jött a kérdés, hiszen egy pillanatra sem gondoltam rá.
- Igen – sóhajtott fel – Tudom, hogy te nem ítélnél el, vagyis, remélem. Nem úgy ismertelek meg szóval remélem, hogy mikor majd eljön az idő és képes leszek kitálalni mindent, akkor nem kell majd csalódnom. 

Saturday, 28 January 2017

HETEDIK FEJEZET

Hiii,
Right, a mai rész eléggé aranyos lett, legalábbis egyes részei szerintem így sikerültek. Már a hetedik résznél tartunk, ami hihetetlen, hiszen nem rég kezdtem el feltenni a részeket, és már majdnem a végénél vagyunk a sztorinak! Remélem, hogy valamennyire felkeltette az érdeklődéseteket és legalább egy kicsit is izgalmas illetve rejtélyes a történet! Mindenképpen mondjátok el, hogy mit gondoltok a karakterekről, a részről, az egész sztoriról egészen idáig, hiszen mindig kíváncsian várom, olvasom és válaszolok rájuk a részek alatt! :)

Jó olvasást, xoxo -B


♦ HETEDIK FEJEZET ♦

Niall a kanapén ülve pengette a gitárját, ami gyakorlatilag az enyém volt, a tévében az egyik golfmérkőzés ment és Liamet vártuk, hogy megérkezzen. Nem terveztünk a mai napra semmit, henyélni volt kedvem és nem meglepő módon a másik két srác is belement. Liam dolgozni ment hatra ezért nem jött Niallel bár így legalább rá tudtuk venni, hogy hozzon, magával valami kaját mikor jön. Apropó Niall. A tengerpartos eset után beszéltem vele és ő is totál el volt ámulva, hogy Emily miként viselkedett. Quinnt régebb óta ismerte, mint Emilyt így hát az elsőnek említett lány mellett állt, legalábbis ezzel az indokkal támasztotta alá a kijelentését mikor arról beszélt, hogy miért nem folytatja a randizgatást Emilyvel. Őszintén sajnáltam, hogy nem sikerült a kapcsolatuk, mert még a vak is látta, hogy a szőke hajú, Ír haverom totál oda volt a lányért, azonban a szemei fel lettek nyitva azután a nap után, és igazából egy picit boldog is voltam, hogy felnőttesen viselkedett és annyiban hagyta a dolgot. Ki tudja, hogy miként végződött volna az a kapcsolat.

Kettő óra fele tengett az idő mikor Liam végre belépett a bejárati ajtón, Niall meg elkiáltotta magát, hogy hozott-e kaját. Erre a kérdésre egy női nevetés volt a válasz, mely százszázalékosan nem tartozott Liamhez, mindinkább Quinnhez. Fültől-fülig érő vigyor húzódott az arcomra amint a szemeim elé került a lány teljes pompájában. Fekete csizmája lopta el a figyelmem legelőszőr, formás lábait egy fekete, bőr anyagú farmer rejtette el. Felsője fehér volt és majdnem hogy teljesen nyitott, hosszú ujjakkal mely alatt egy fehér bralettet viselt. Tudtam, hogy így hívták a darabot, mert kioktatott róla hazafele úton a tengerpartról. Nyaka körül egy fekete choker volt, a haja szög egyenesen hullott a vállaira és a hátára, míg a fején egy pár kerek lencséjű napszemüveg csücsült. Kezében fekete YSL táska volt, ami megmosolyogtatott, hiszen én is szerettem a márkát.
- Helló – köszöntem mikor végre elszakítottam a tekintetem a lányról és köhintettem egyet.
- Mi jót csináltok? – érdeklődött miután lehuppant Niall mellé a kanapéra és a kis asztalra tette a táskáját – Oh, golf. Apa is szereti.
- Tényleg? – kapta fel a fejét Niall míg én csak vigyorogva néztem amint beszéltek. Ami azt illeti, engem sokkal jobban lekötött, hogy mennyire jól nézett ki Quinn. Fogalmam nem volt, hogy merre járt és kivel volt, de az egyszer biztos, hogy elnyerte az összes figyelmem. Csodálkoztam, hogy a nyálam nem folyt még a számból, habár az rettenetesen égő lett volna.
Soha nem tudtam az ujjamat rátenni arra, hogy mi tette őt olyan gyönyörűvé, noha azt hiszem nem is akartam kitalálni, mert mi van, ha a varázslat elmúlik, akkor? Bár kétlő hiszem, hiszen Quinn így született. Szépségesen.
- Héj! – a fülem mellett egy hangos taps hallatszott, a bőrömből majd kiugrottam és az arcomból is valószínűleg kiment az összes vér. Mélyet lélegeztem amint meglöktem Liamet a combjánál mikor elsétált mellettem, ő pedig csak nevetett egyet, míg a hasát fogta.
- Mi van? – kérdeztem morogva, a szívem gyorsan kalapált és azt hittem, hogy eltöri majd a bordáimat csak, hogy kiszakadhasson onnan.
- Úgy bámultad szegény csajt, hogy azt hitte van valami az arcán és bár nem mondta, tudom, hogy így gondolta, mert elment a mosdóba – röhögött amint a kezébe vette a távirányítót és átkapcsolt egy másik csatornára – Van kint kaja, ha kell.
- Most nem vagyok éhes – válaszoltam csendesen, az arcom egy picit égett és nem akartam elhinni, hogy Liam rajta kapott a lány bámulásán. Még akkor sem, ha szerintem ő is meg Niall is tisztában van azzal, hogy totál odavagyok érte. Mármint, nagyon tetszik Quinn és ezt soha nem is titkoltam. Vagyis, a lány előtt talán, egy kicsit, de nem állhattam elé már az első napon és mondhattam azt, hogy „oi, rohadtul tetszel” mert egy, totál idióta húzás lett volna, kettő, az első találkozásunkkor nem is nagyon voltam oda érte. Mármint, akkor is láttam és tudtam, hogy mennyire csinos volt, de amint egyre többet lógtunk együtt, nem csak a kinézete jött be, hanem a személyisége is.


Nem tudom miként végeztük mind a négyen a tévé előtt, egy-egy joystickkel a kezeinkben amint mindenki szeme a képernyőre tapadt, de így történt. És nem panaszkodtam. Nem panaszkodtam, mert Quinn idővel kért tőlem egy felsőt meg egy melegítőnadrágot, amibe átöltözött, hogy kényelmesebben tudjon henyélni a kanapén vagy a földön és úgy lógott velünk, mintha már évek óta haverok lettünk volna. Arról nem beszélve, hogy egy idő után, amikor én a földön ültem és a hátamat a kanapénak támasztottam, ő a lábaim közé ült és a fejét a mellkasomnak támasztotta. Dereka köré tekerte a karjaimat aztán a kezeit az enyémeken pihentette, míg a filmet néztük, Liam a kanapé mögöttünk, Niall meg a földön előttünk terült el az oldalán, jobb könyökével fenn tartva magát. Quinn kuncogni kezdett, ami miatt lenéztem rá ő meg fel rám, de még mindig nem értettem, hogy min szórakozott.
- Liam elaludt – suttogta amint a fejével a srác fele biccentett.
Ellöktem magam a kanapétól, hogy hátra tudjak pillantani, az egyik kezem lecsúszott Quinn derekáról aztán vigyorogva nyúltam el a földön a telefonomért. Elhúztam az egyik lábam, hogy jól meg tudjak fordulni aztán bekapcsolva a kamerámat, csináltam egy képet Liamről amint tátott szájjal aludt.
- Niall – böködtem meg a srác hátát miután elmozdultam Quinn mögül, míg halkan szólongattam. Ráncolt homlokkal nézett rám, aztán mikor a kanapé fele mutogattam ahol Liam aludt, gonoszan elvigyorodott és felkelt a helyéről. Liam elé guggolt aztán mindkét hüvelykujját fenn tartva vigyorgott így csináltam róla egy képet. A következőn közel ment az arcához és kidugta a nyelvét, mintha meg akarta volna nyalni az arcát, majd a harmadikon a mutatóujját az orrához tolta és szerintem bele is dugta Liam orrlyukába. Miután csináltunk még jó néhány vicces képet, Niall visszatelepedett a helyére így én is így cselekedtem, Quinn pedig mellettem ült.
- Mindig ezt csináljátok? – kérdezte mosolyogva, a bal könyökével a kanapé szélén támaszkodott és az öklének döntötte a fejét.
- Shh – szólt Niall bár nem fordult meg. Megforgattam a szemeim aztán visszanéztem Quinnre és elvigyorodtam.
- Igen – ő erre megrázta a fejét, gyönyörű mosolya elkápráztatott. Felfogta a haját egy kócos gombócba, néhány hajtincs az arca mellett lógott és tette még gyönyörűbbé őt.
Nem válaszolt semmit ezután csak közelebb jött hozzám aztán a hüvelykujját az arcomra helyezte és néhányszor végig simított a bőrömön a szemem alatt. Fogalmam nem volt mit csinált, míg ajkait el nem hagyta a „szempilla” szó, amin mosolyognom kellett. Valami megmozdult bennem, megint, mikor a szám elnyílt és nyeltem egyet aztán finoman az arcára simítottam a bal tenyerem. Szemeim lezuhantak az ajkaihoz mikor láttam, hogy belemélyesztette az alsó ajkába a fogait miközben az arcunk egyre csak közeledett a másikéhoz. Engedni fogja, hogy megcsókoljam? Nem is tudom, hogy az utolsó mikor csattant el köztünk. Már csak milliméterek választottak el minket egymástól, mikor Quinn közelebb hajolt és finoman összeérintette az ajkainkat. Szemeim lecsukódtak amint megéreztem szájának puhaságát, halványan elmosolyodtam, míg a tenyerem lecsúszott a nyakára és közelebb húztam magamhoz. Egy-két lusta puszi után elhúzódott tőlem aztán megnyalta az ajkait és elpillantott a szemeimből.
- Van kedved elmenni, sétálni? – kérdezte csendesen, az arca egy picit kipirult, legalábbis így tűnt a sötétben, tekintve hogy minden függönyt behúztunk és csak a tévé fénye világította be a nappalit. Nyelnem kellett egyet mielőtt beszélni tudtam volna, mert olyan volt, mintha a hangom eltűnt volna.
- Persze – bólintottam rá az ötletre, bár egy percre sem esett le, hogy Quinnél nem volt sétáláshoz megfelelő ruha. Hacsak nem akart kimenni az én cuccaimban, amivel persze nekem nem lett volna bajom.

Mindkettőnket meglepett, hogy milyen sötét volt már odakint miután közöltük Niallel, hogy elmegyünk sétálni. Persze, míg Quinn elment a mosdóba, Niall megjegyezte, hogy legközelebb halkabban „csőrözzünk” mert, hogy a cuppogást tökéletesen hallotta. Emiatt totál elvörösödtem, ami miatt a vállamba bokszolt aztán lehúzta a takarót Liam lábáról és maga köré terítve fészkelte be magát a fotelbe és indított el egy újabb filmet egy üvegsörrel a kezében. Quinn meg én is melegítőszerelésben voltunk bár nem tudtam visszatartani a nevetésem mikor arra gondoltam, hogy Niall Supra cipőjét viselte. Mivel csizmában jött és az enyém és Liam cipője nagy volt rá, maradt az Ír srácé, aki szívesen adta cserébe őket.
- Tudod, még mindig nem vagyok biztos ebben az egészben – jegyezte meg amint beértünk a parkba mely közel volt a lakásomhoz. Az ég be volt borulva és egy kicsit fújt is a szél, így mindketten zsebre dugott kézzel sétáltunk egymás mellett, de egyikünk sem bánta. A megjegyzését illetően, nem tudtam mire gondolt bár gondolom a csendességem ezt éreztette vele, mert folytatta a beszélést – Olyan furcsa, ami köztünk van. Úgy érzem, hogy jobban ismersz, mint én saját magamat pedig nem is avattalak bele az életembe.
- Nos, én nem érzem így – nevettem el magam zavaromban. Az alsó ajkamba haraptam amint a lábaimat néztem miközben lépkedtem. Furcsa volt belátást nyerni a gondolataiba melyek teljesen különböztek az enyémtől – Ma éppen azon gondolkodtam, hogy mennyire nem ismerlek.
- Tényleg? – kérdezte nevetve mire válaszul csak hümmögtem egyet – Szerintem jobban ismersz, mint anyám. És ez sokat mond.
- Talán – mondtam csendesen, noha bizonyára hallotta, ugyanis rajtunk kívül nem volt kint senki – De én nem érzem így. És néha nem tudom eldönteni, hogy én csinálok-e valamit szarul vagy csak túlságosan belegondolok a dolgokba.
- Csak túlságosan belegondolsz a dolgokba – közölte magabiztosan Quinn amit próbáltam elhinni, de az ördög a vállamon az ellenkezőjéről győzködött – Mit szeretnél tudni rólam?
- Nos, ez egy eléggé nyitott kérdés, nem gondolod?
- Meg lehet, de mivel „nem tudsz rólam semmit”, szerintem ez a legjobb formája annak, hogy ezen változtassunk. Vagy te nem gondolod így?
- Szemtelennek érezném magam, ha rákérdeznék valamire csak úgy – mondtam őszintén. A pulóveremnek kenguru zsebe volt szóval össze tudtam kulcsolni a kezeimet a kis tartóban meg tördelni is tudtam őket, amit eléggé gyakran tettem. A gyűrűimmel való játszadozásról nem beszélve. A nővéremet az őrületbe kergettem vele és ennek gondolatán halványan elmosolyodtam.
- Hát, jó – sóhajtott fel hangosan hogy elnyerje a figyelmem – 1993-ban születtem, Május tizenkettedikén. Nincsenek testvéreim, legalábbis nem tudok róla – nevette el magát – Röhejes lenne, ha kiderülne, hogy van valami eltitkolt bátyám vagy nővérem. Tudod, egy időben úgy gondoltam, hogy az anyám nem is biológiailag az anyám, mindössze csak egy mostoha szülő és Emily a vérbeli lánya és azért viselkedik vele úgy, ahogy. De aztán elvetettem ezt a teóriát mikor rákérdeztem apunál.
- Rákérdeztél apukádnál, hogy valóban anyád lánya vagy-e? – kérdeztem vissza nevetve. A tény hogy Quinn ezt valóban megtette, szórakoztató volt számomra.
- Persze, tudni akartam, szóval muszáj volt – válaszolta komolyan, noha a vigyorom nem fagyott le az arcomról egy pillanatra sem – Um, mindig is énekes szerettem volna lenni, habár a hangom borzalmas így erről le is mondtam gyorsan. Régebben tagja voltam a sulis dráma klubbnak de csak egy-két évig ugyanis a divat világa teljesen elnyelt. Ekkor tudtam, hogy Londonba akarok költözni.
- Miért pont Londonba? – pillantott rá kíváncsian. Mármint, Amerikában ott van New York, tulajdonképpen az egyik legdivatosabb város, miért nem ment oda?
- Mindig is tetszett az itteni stílus, más, mint ami New Yorkban van vagy Kaliforniában. Persze, nem mondom, hogy nem tetszenek azok, de a londoni sokkal jobban érdekel.
- Szóval akkor nagy divattervező szeretnél lenni?
- Hát, ha sikerül, akkor igen. Ha nem, akkor majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
- Nem szeretnél egyetemre menni? Hogy kitanuld?
- Kanye West sem ment egyetemre hogy lehessen saját ruházati vonala szóval talán nekem is menni fog nélküle.
- Igaz, mindössze feleségül vette Kim Kardashiant és a jövőjét le is szögezte egy életre – nevettem el magam.
- Mhm, nekem is ki kellene fogni valami gazdag pasit, nem gondolod? – kérdezte mire megint nevetnem kellett – De komolyabbra véve a szót, egy álmom válna valóra, ha lehetne saját ruházati vonalam.
- Meg fog történni – mondtam magabiztosan – Eltökélt egy személyiség vagy szóval semmi nem fog megállítani abban, hogy ne hozhasd létre. Talán nem most lesz majd, de egy nap mindenki a te darabjaidat fogja venni és nem győzöd majd mindig újra feltölteni, mert majd se perc alatt elfogy minden.
- Hát, legyen igazad – hagyta annyiban a témát – Na,de most hogy érzed? Több mindent tudsz rólam, mint eddig?
- Egy kicsivel többet, igen – hümmögtem – Merre voltál ma amúgy?
- Randizni – mondta szinte azonnal. Rákaptam a fejem mire ő is hirtelen rám nézett és láttam, amint elvörösödött – Mármint, nem úgy értettem. Az egyik ismerősömmel voltam ebédelni.
- Oh, értem – bólintottam – Mi van a szüleiddel? Mármint, ténylegesen elválnak akkor?
- Fogalmam nincs – sóhajtott fel és a szemeim sarkából láttam amint megrázta egy kicsit a fejét – Apuval már két hete nem beszéltem, anyámmal meg ugye semmit. Aztán én nem is akarom felhozni, mert mi van, ha rossz időben teszem, és csak felkavarok mindent?
- Szerintem illendő lenne tudnod, hiszen attól, mert anyukáddal nincs jó kapcsolatod, ő is az egyik szülőd marad. Legalábbis én mindenképpen tudni szeretném, hogy hol állnak.
- Hogy viselted mikor a szüleid bejelentették, hogy elválnak? – kíváncsi hangja elérte, hogy fontosnak érezzem magam pedig csak egy szimpla kérdést tett fel. Évek óta nem beszéltem a szüleim válásáról senkinek, mert nem volt miért vagy értelme. A barátaim tudtak róla, azonban Quinn nem és ez úgy hatott rám, mintha kinyitották volna az ablakot melyen betódult a friss levegő annak érdekében, hogy elkergesse a szobában lévő megállott oxigént.
- Fiatal voltam, mármint, nagyon fiatal – nevettem el magam – Nem is emlékszem a napra, ami azt illeti. Három és öt között lehettem, azt hiszem. Anya akkor mesélte el igazán, miután apa már nem járt haza, hanem helyette egy másik pasas jött és élt velünk.
- Hogy érted, hogy miután apukád már nem járt haza? – faggatott.
- Míg folyamatban volt a válás illetve utána, apa itt-ott még visszajött, hogy ne tűnjön annyira fel, tudod? Nem hiszem, hogy otthon aludt, csupán addig maradt, míg én és Gemma elmentünk aludni aztán elképzelhető, hogy utána elment mivel reggelente sosem volt ott. Anya azzal indokolta, hogy dolgozott, ami lehet, hogy igaz volt. Nem igazán akartam feltúrni ezeket az infókat, mert nem volt fontos és számomra még mindig nem az.
- Akkor mondhatni, hogy szépen váltak el, nem igaz? – hangjában hallottam, amint mosolygott és ez a szívemet ütemes dobolásra késztette. Egyetértően hümmögtem mielőtt szavakkal is válaszoltam volna.
- Igen és ezért hálás vagyok – mondtam csendesen – Hozzálettem, én is és a nővérem is, szoktatva ahhoz, hogy új apukánk lett, de ennek ellenére az elsőt is ugyanúgy szerettük. Nos, még mindig szeretjük – kuncogtam el magam – Anya sosem mondott róla egy rossz szót sem és Rob, a nevelőapám, is úgy viselkedett velünk, mintha vér szerint lennénk egy család.
- Miért váltak el? – kérdezte nyersen aztán utána gyorsan folytatta is – Mármint, nem muszáj elmondanod!
- Ugyan, semmi gond – vontam vállat – És hát, nem igazán tudok pontos indokot mondani, de amiről én tudok, az csupán annyi, hogy nem voltak boldogok együtt. Most viszont mindketten azok és ez minden, ami számít. Nem viselkednek egymással úgy, mintha utálnák a másikat vagy valami, hiszen egykor még szerették egymást és ennek a gondolata mindig boldogsággal tölt el. Noha nem tudom miért, szóval nem lepődnék meg, ha kinevetnél emiatt.
- Dehogyis, Harry, nehogy már ezt gondold rólam – kuncogott – Ami azt illeti örömmel hallom, hogy ilyen véleménnyel vagy az egészről, szerencsés vagy, hogy ilyen szüleid vannak. Bárcsak én lennék ilyen helyzetben – sóhajtott fel. Véleménye után elgondolkodtam egy kicsit és be kellett látnom, hogy igaza volt. Mármint, valóban szerencsés voltam és többször kellett volna magam emlékeztetnem arra, hogy becsüljem meg a körülöttem lévő embereket. 

Saturday, 21 January 2017

HATODIK FEJEZET

Hiii,
Alrighty. Így visszaolvasva a részt, kicsit rövidnek tűnik, pedig ugyanolyan hosszúságú, mint a többi. Talán azért tűnik rövidnek, mert egy dolog történik ebben a fejezetben, szóval ezt azért tartsátok észben. ^^ A rész megint csak tetszik, a leírás egyes helyeken még engem is meglepett, hogy milyen jó lett, hiszen nem most írtam a fejezetet, hanem még tavaly. :D Remélem, hogy tetszeni fog és wow, már csak 4 rész van vissza plusz egy epilógus, szóval kössétek fel a nadrágszíjat. :3 Oh, és nagyon boldog első születésnapot Freddie babynek omg!

Jó olvasást, xoxo -B


♦ HATODIK FEJEZET ♦

Unatkozva pörgettem át minden filmen már vagy egy órája amint az ágyamban feküdtem. Mostanában azt vettem észre, hogy még a Netflix sem köt le, annak ellenére, hogy ezelőtt minden szabadidőmet azzal töltöttem el, hogy filmeket és sorozatokat nézek. Bár bevallom, az életem gyorsan a feje tetejére fordult amint Quinn megjelent. Egy pillanat sem telt el anélkül, hogy ne gondoltam volna a lányra, arra, hogy vajon mit csinál és hogy miért váltja ki belőlem ezeket az érzéseket. Nem tett eddig egy kommentet sem, de úgy éreztem, hogy ő nem szeretne többet, mint barátság és ezzel nem a legjobban barátkoztam meg. Egyáltalán nem akartam ráerőltetni magam, de ahogy vonzott magához és csavarta a fejemet, eléggé nehéz volt ép ésszel gondolkodnom.

A mai nap unalmasan indult, aztán szerencsére egy nagy fordulatot vett, amikor lebeszéltem Quinnel, hogy menjünk le a tengerpartra. Meleg volt és a nap hétágra sütött, még ha fújt is a szél eleinte. Az angliai idő igazán különbözött a többitől, de ez tette a helyet olyanná, amilyen. Fekete farmert rántottam a lábaimra aztán egy fehér felsőt a mellkasomra, míg a lábaimra egy pár fehér Converse került. Beletúrtam rövid hajamba aztán a fejemre nyomtam a napszemüvegem, zsebre tettem a telefonom miután megnéztem mennyi volt az idő, végül pedig felkaptam a kulcsaimat és pénztárcámat. A kocsimban ülve feljebb tekertem a hangerőt a rádión míg Quinn apartmanja felé igyekeztem és éppen amint felhúzódtam a háztömb elé, ő éppen akkor lépett ki a kapun. Jobb karján egy nagy táskát cipelt, míg a testét egy kisebb keresztezte. Világoskék nadrágot viselt, a combjain itt-ott nagyobb szakadások voltak és a szárai egy kicsivel a bokája fölött értek véget amint vissza voltak hajtva. A farmer felment a ködökéig mely láttatni engedte a piercingjét és egy fekete öv volt a nadrágba fűzve. Fekete felsőt viselt, mely egészen a köldökéig ért le, hosszú ujja volt és a vállánál kezdődött. Mielőtt kinyitotta volna a kocsi ajtaját, feltűrte a felsője ujját és feltolta a napszemüvegét a hajába.
- Helló – mosolygott rám amint beült aztán a lába mellé tette a nagyobb táskát és a kicsit magán hagyta. Oldalra fordulva megragadta az övet aztán becsatolta azt és rám pillantott. Egészen addig nem is reagáltam arra, hogy nem köszöntem neki vissza csak bámultam amint tevékenykedett – Minden rendben? Olyan, mintha valami szellemet láttál volna.
- Oh, erm, bocsánat – ráztam meg a fejem amint elnyomtam magam a könyökömmel a kéztartóról mely középen pihent. Kidugva a nyelvem, megnedvesítettem az ajkaimat és köhintettem egyet amint indexelni kezdtem a kocsival és mikor már nem jött senki mögöttünk, kihajtottam.
- Szóval, mi bántja a lelked? – kérdezte kíváncsian. Egy hosszú sóhaj hagyta el a számat aztán elnevettem magam halkan. Nem feltétlenül azért, mert vicces kedvemben voltam vagy valami, csak hát én magam sem tudtam, hogy mi bosszantott vagy mi gondolkodtatott el.
- Nincs semmi – vontam vállat végül amint a szavak elhagyták a számat. Quinn hümmögött aztán a szemem sarkából észleltem amint a közöttünk lévő kéztámaszra könyökölt és közelről vizslatott – Mi van, Quinn?
- Én is ezt kérdeztem az előbb és azt mondtad, hogy semmi nincs, úgy hogy velem sincs semmi.
- Oké – bólintottam amint újra megnyaltam az ajkaimat aztán előre nézve vezettem tovább. Jó időt fogtunk ki, ugyanis senki nem volt az autópályán ezért ütemesen haladtunk. Egyszer sem kellett megállnunk, ami miatt megint simábban ment az út, és szinte se perc alatt meg is érkeztünk a helyszínre. Szerencsére a hangulatom jobbra fordult, a beszélgetés megindult köztünk, mint a vízfolyás és a viccek is csak úgy ömlöttek belőlünk.

Nevetve sétáltunk a part mellett, de nem a homokon, hanem a kialakított kis járdán, hiszen valami helyet szerettünk volna, találni ahova le tudjuk majd teríteni a pokrócot, amit Quinn hozott. Mikor felajánlottam neki, hogy majd én is hozok valamit, majdnem hogy leharapta a fejemet, miszerint én nekem nem kell aggódnom semmi miatt, ő kézben tartja majd a dolgokat.
- Meddig maradunk itt? – kérdezte Quinn mikor ránk telepedett a csend és csak sétáltunk egymás mellett. Voltak egy páran a parton, itt-ott még gyerekek hangoskodását is lehetett hallani, ami megmosolyogtatott és azt kívántam, hogy bárcsak magunkkal hoztuk volna Gracet is.
- Ameddig kedvünk tartja – vontam meg a vállam lazán, a kezeim zsebre dugtam és csak sétálgattunk tovább – Próbáltad már a fish & chipset? – tettem fel egy kérdést ezúttal én, a vigyorom szélesedni kezdett, mikor láttam, hogy a mellettem lévő lány megrázta a fejét nemlegesen – A legjobbak általában a tengerpartnál találhatóak, szóval, ha megéhezel, meghívlak.
- És mi van, ha nem szeretem a halat? – nézett rám, ami miatt én is rá tekintettem és láttam, amint a szemöldökei az ég fele emelkedtek. Oh. Quinn kuncogni kezdett, valószínűleg az arcomon lévő grimasz váltotta ki belőle ezt a reakciót – Nyugi, nincs vele bajom. Nem nagyon eszem, de a kedvedért kipróbálom ma – jelentette ki magabiztosan.
- Akkor jó – sóhajtottam fel aztán egy halk kis nevetés hagyta el a számat – Nem erőltetem rád, ha nem akarod, csak hogy tudd.
- Nem kell emiatt aggódnod, ha éhes vagyok, bármit megeszek – kacsintott rám mielőtt a korlátra támaszkodott volna a könyökével. Megálltunk egy idő után és csak a távolban lévő vizet néztük – Szóval, szerinted jó lesz ott lent? – biccentett a fejével a homokos partra előttünk.
- Persze – válaszoltam szavakkal és ugyanakkor bólintottam is – Visszamegyek akkor a táskáért. Vagy, szeretnél jönni? – kérdeztem hirtelen, hiszen attól, mert én elrendeztem magammal a helyzetet, nem jelentette azt, hogy Quinn nem szeretett volna jönni.
- Mennék, de úgy érzem, hogy mindjárt kipukkadok a nyomástól az alhasamban – nevetett – Az előbb is kellett már pisilnem, de túlságosan tetszett, ahogy csak sétáltunk – vont vállat amint magyarázott. Azon kaptam magam, hogy csak vigyorogtam és szinte ittam magamba minden egyes szavát. Noha ugyanakkor ez egyáltalán nem volt meglepő, nem ez volt az első ilyen eset – Láttam egy mosdót nem messze, szóval szerintem egy ideig veled megyek, aztán a kis boltoknál leválok.
- Rendben – mondtam. Így hát, mint ahogy azt mondta, egy ideig együtt sétáltunk aztán ő levált tőlem így én egyedül folytattam az utamat a parkolóig. Mikor a kocsihoz értem, a telefonom csörögni kezdett, a képernyőn Niall neve villogott. Nem igazán tudva, hogy miért hív, végül csak elfogadtam a hívást aztán a fülemhez emeltem a készüléket.
- Helló, haver – köszöntött azonnal és időm sem volt viszonozni ezt, hiszen ő már folytatta is a beszélést – Totál elfelejtettem, hogy hívni akartalak tíz perccel ezelőtt.
- Oh – mondtam halkan amit Niall valószínűleg meg sem hallott, hiszen ugyanúgy folytatta a beszélést, mint az előbb.
- Szóval, a parton vagyok és láttam a kocsidat a parkolóban. Liammel jöttél esetleg? – kérdezte. Mikor pár percre csönd telepedett ránk, eldöntöttem, hogy megszólalok, hiszen arra vártam, hogy megadja nekem az esélyt erre. Nem akartam feleslegesen belekezdeni a mondandómba, ha esetleg úgy is csak közbevágott volna.
- Nem, Liam nincs velem – válaszoltam. Miután kivettem a táskát az anyósülésről, bezártam az ajtót aztán ide-oda nézelődtem, hátha sikerül kiszúrnom a szőke hajú barátomat – Te mit keresel itt? Általában messziről kerülöd a tengerpartot.
- Nos, a helyzet az, hogy egy lánnyal vagyok itt – nevette el magát zavarában miközben én éreztem amint egy széles vigyor kúszott az arcomra. Niall egy lánnyal? Ez is új – Haver, totál izgulok – adta meg magát. Szavai hallatán leszűrtem annyit a helyzetből, hogy a lány nem volt mellette, máskülönben nem mondott volna ilyeneket – Fogalmam nincs, hogy jól csinálom-e ezt az egészet vagy nem.
- Randin vagytok? – kérdeztem kíváncsian, míg bezártam a kocsim aztán zsebre tettem a kulcsot és elkezdtem vissza fele sétálni.
- Valami olyasmi – hümmögött – Csak együtt töltjük a napot. Azt mondta, hogy szeret a tengerparton lenni, mert arra emlékezteti, mikor Amerikában lakott és minden idejét ott töltötte.
- Oh, szóval a csaj miatt leküzdöd az undorod, amit érzel az itteni tengerpartoktól? – cinkeltem.
- Na, te aztán beszélhetsz – vágott vissza, noha engem nem érintett meg annyira. Csak felhorkantottam aztán megforgattam a szemeim – Mindegy, eddig én úgy gondolom, hogy minden jól ment, de mi van, ha ő nem gondolja így?
- Van neve is a lánynak, vagy nincs?
- Emily – mondta szinte azonnal – Héj, Em! Mi folyik itt? – tette fel a kérdést, azonban ezt már nem nekem szándékozta. Összevont szemöldökkel hallgattam, aztán Niall visszatért – Haz, mennem kell, majd hívlak, szia – azzal a vonal megszakadt. Eleinte meglepődtem egy picit, végül megvontam a vállam és a zsebembe csúsztattam a telefonom. Se perc alatt visszaértem oda, ahol kettéváltunk Quinnel, azonban ő még nem volt ott, így csupán úgy hittem, hogy csak hosszú volt a sor a mosdóknál. Néhány perc elteltével azonban hangoskodásra kaptam fel a fejemet így az egész testemmel megfordultam és szembe találtam magam Quinn hátával. Aztán amint arrébb néztem, ott volt Niall is meg még egy lány, és automatikusan arra gondoltam, hogy Emily lehet az.
- Nem az én hibám, hogy anyád jobban elviselt engem, mint téged! – kiáltotta el magát az ismeretlen lány, a kijelentése hallatán a szemöldökeim az egekig szöktek és erősebben markoltam a táska fogantyúját – Talán ha nem akartál volna minden áron elszabadulni otthonról, a kapcsolatod más milyen lenne a szüleiddel!
- Oh, wow, kösz szépen, legjobb barát – vágott vissza Quinn, közel sem olyan hang tónussal, mint a barna hajú lány előtte. Nem értettem Niall miért nem szólt közbe, azonban amint egyre közelebb értem, kezdtem elnyerni mindegyikük figyelmét.
- Mi a probléma? – kérdeztem mély, monoton hangon amint Quinn mellé sétáltam. Éreztem, amint rám tapasztotta a szemeit, azonban én csak a lányra néztem, teljesen ignorálva Niallt.
- Ah, csak nem sikerült végre egy Brit pasid szerezned magadnak, huh? – nevette el magát a lány amint az ironikus kérdését Quinnek szánta – Emily vagyok. Emily Williams.
- Király – mondtam bólogatva – Most pedig mi mennénk is, viszont nem látásra – jegyeztem meg csípősen, az ujjaim Quinn csuklója köré tekertem aztán elhúztam őt onnan. Még visszanéztem, a tekintetem pont Niallébe botlott, reménytelenül állt és gondolom próbálta feldolgozni a történteket.
Amint arrébb értünk Emilytől és Nialltől, hallottam amint Quinn hangosan felsóhajtott mellettem és el is lépett mellőlem egy-kettőt.
- Miért kellett eljönnünk? Közel sem fejeztem be a mondanivalómat – morogta a lány mire én csak erőltetetten elnevettem magam aztán megráztam a fejem. Nem igazán láttam még őt veszekedni, sőt, ami azt illeti ez volt az első, hogy azt éltem meg, hogy dühösnek láttam.
- Mert nem kell jelenetet rendezni, azért, drágaságom – közöltem vele a tényeket, tudván, hogy valahol mélyen ő is tudta, hogy szívességet tettem neki azzal, hogy közbe léptem. Nem úgy, mint Niall – Menjünk vissza a helyünkre, amit találtunk, aztán elmesélheted, hogy ki volt ez az Emily Williams.
- Azt hittem, ismered. Mármint, Niallel volt, ő pedig a haverod és mivel elvileg együtt vannak vagy mi a fene, gondoltam, hogy tudod ki ő.
- Nem, de úgy tűnt, hogy ő elég jól ismert téged és te is őt, szóval a füleim már hegyezve várják, hogy eldalold mi történt – mondtam neki újra, ami talán úgy jött le, hogy ráerőltettem a történtek elmondását, de egyáltalán nem volt így. Csak tisztában akartam lenni legalább ezzel az egy dologgal. Mert hát valljuk be, szinte semmit nem tudok a lányról, még mindig, pedig már mióta ismerjük egymást.
- A múltamból jött vissza, ha nagyon érdekel.
- Oh, nem is tudtam, hogy az emberek képesek utazni az időben – cukkoltam amint a szarkasztikus megjegyzés kicsúszott a számon, végül ezt egy nevetés követte Quinn arckifejezése miatt – Na, komolyan. Mond el, mi történt. Már nem azért, de ha egy totális picsa a lány, nem akarom, hogy Niall túlságosan is belészeressen a végén meg összeomoljon miatta, mert tudom, hogy az én vállamon fog sírni.
- Szerintem a mai után már nem fogja keresni a társaságát – nevette el magát gonoszan a barna hajú, amerikai lány, kinek barna szemei fájdalommal voltak megtelve mikor rám nézett. A bordáim mögött leledző szívem kihagyott egy ütemet az íriszeiben megpihenő érzelem kavalkád láttán és szívesen vontam volna a karjaimba homokóra alakját, de nem tettem. Quinn egyszer említette, hogy nem szereti, ha az emberek megölelik, őt mikor gyengének érzi magát érzelmileg, szóval visszafogtam magam. Semmiképpen nem akartam, hogy megharagudjon rám, elég volt azzal a ténnyel élni, hogy úgy éreztem, egyre jobban távolodik tőlem – Mindegy, Emily, nos, mint hallhattad, a legjobb barátnőm volt, és ahogy ő azt mondta, anyám jobban elviselte őt, mint engem. De őszintén nem zavart, hozzá voltam és vagyok is szokva. Eleinte nem tűnt fel, hogy őt jobban babusgatta anyám, mint engem, mert apa jó munkát végzett és anyám helyett is felnevelt. Aztán teltek az évek, felnőttem és tisztábban átláttam a dolgokon. Nem egyszer ment el Emily anyámmal vásárolni, hogy csajos napot tartsanak – nevette el magát amint elmerengett a gondolataiban, a szavak, melyek a múltját foglalták körbe, úgy ömlöttek belőle, mintha könyvből olvasta volna őket.
- Szóval azt mondod, hogy anyád úgy viselkedett egy idegennel, mintha a saját lánya lett volna, miközben te ott voltál? – kérdeztem hangosan, hogy az összezavart gondolataimat sorrendbe tegyem, és normálisan fel tudjam fogni, hogy milyen borzalmas egy ember Quinn anyja valójában.
- Mhm, igen – hümmögött amint kinyitotta az alacsony vaskaput mely levezetett a homokra. Utána mentem aztán visszazártam mikor már én is átjöttem rajta. Megfordultam a tengelyem körül ahol szembe találtam magam Quinnel így elmosolyodtam azon, hogy megvárt – Na, de mindegy. Nem is ez az, amiért nem tartjuk már a kapcsolatot. Ami azt illeti, igazából eléggé nevetséges.
- Történt még valami más is? – meglepődöttségem nem csak a hangomban volt megtalálható, hanem az arcmimikám is teljesen elárulta, hogy éreztem. Eszem ágában sem volt hangosan kimondani, hogy én személy szerint már akkor megszakítottam volna a lánnyal a barátságom mikor a saját anyámmal lógott helyettem. Pedig szívesen megjegyeztem volna, fegyelmeznem kellett magam, hiszen nem tudtam, hogy Quinn miként reagált volna a véleményemre. Még mindig úgy lépkedtem körülötte, mintha papírvékony jég lett volna a lábaim alatt.
- Mondhatni, hogy ellenem fordult – formálta meg a szavait óvatosan és puhán, a válasza általános volt, szóval semmit nem tudtam hozzáfűzni vagy más dologgal összekötni – Mikor kellett volna, hogy mellettem legyen, valahogy mindig eltűnt és sokkal fontosabb dolgai voltak.
- Mit keres itt? – kíváncsiskodtam miután leültem a pokrócra és imádkoztam, hogy a szél ne kezdjen el fújni, máskülönben a homokszemcsék mindenfele repülnek majd. Ez volt az egyik hátránya annak, ha homokos tengerpartra ment az ember és Niall egyik gondja ez volt a hellyel.
- Halványlila gőzöm nincs – vonta meg a vállát, tehetetlen hangja hallatán megint csak belém költözött az érzés, hogy megöleljem – A lényeg, hogy nem tartozik a kedvenc embereim közé többé és az, hogy most találkoztunk csak felkavarta az érzéseimet és semmi kedvem nincs itt lenni.
- Sajnálom – mondtam őszintén, a tekintetem leszegeztem az ölembe miközben a kezeimen támaszkodtam meg hátul és a jobb lábamat a balra tettem így a bokáim keresztezték egymást. Percekig szótlanul ültünk, mindössze a tenger hullámainak csattanását hallottuk, na meg a sirályok keserves káricálását. Nem mondom, hogy sokat megtudtam Quinn múltjáról, de legalább már néhány lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy úgy ismerjem őt, mint a tenyeremet.